ILLIBERÁLIS

Papp Sándor: Szabadság. Szeretem? 2024. júl. 10.

Nem szabad országban élni a 60-as években született generációnak adatott meg utolsóként. Mi voltunk azok, akik fiatal fejjel – nagyobb részben már alkalmazottként az állami vállalatokban (csak állami vállalatok voltak, nem volt szabad vállalkozást üzemeltetni), kisebb részben főiskolai, egyetemi tanulóként – a saját bőrünkön tapasztaltuk a „szocialista demokrácia” vagy „proletárdiktatúra” áldásos hatásait.

Nem fogom egy másodpercét sem visszasírni annak a rendszernek, mert az egész csak egy ragacsos, szürke massza volt, amit időnként lekentek vörös festékkel.

Nem kell a duma, hogy mindenkinek volt munkája, mert ez így úgy hülyeség, ahogy van. Mindenkinek kötelező volt munkába járni. Dolgozni már sokkal kevesebben dolgoztak, aki benne élt a rendszerben, az tapasztalta a szocialista munkamorált.

Legyünk már őszinték egymással: úgy volt szar az egész, ahogy volt!

Az állam – jobb híján – fizetgetett, az emberek meg – jobb híján – dolgozgattak.

Egy posvány volt minden. Persze a kisigényű prolinépnek ez épp elég volt, de akinek sűrű volt a levegő az olcsó sör szagától, annak elege volt ebből a kib.szott világból (Nagy Feró után, szabadon).

Nem működött ott semmi, nem volt pénz semmire, az egész egy nyögvenyelős „zárt osztály” volt az egész rendszer,

amiben mindenki kétségbeesetten kereste a boldog pillanatokat, a színeket, a szépet, és pótcselekvéseiben élte ki a szabadság hamis érzését.

Mégis mi lehetett jó egy olyan rendszerben, amelyben még Magyarországra is csak kétszer (!) mehettél egy évben, és ha három joghurtot akartál áthozni a határon, abból kettőt elkobzott tőled a vámos!

Ezt sírjátok vissza?! Ez volt az a jó világ sokaknak?? Vagy szklerózisban szenvedtek, vagy szimplán hülyék vagytok, már bocsánat.

Aztán persze ilyen-olyan módon megdöntöttük a rendszert – hála Ronald Reagan kifárasztó politikájának, meg Gorbacsov hozzá nem értésének (Putyin azóta is türelmesen rakja össze a szétesett birodalmat) – és eljött a SZABADSÁGUNK.

Azóta eltelt 35 év, és ma megrökönyödve tapasztaljuk, hogy a nagy szabadságban megint elveszik a szabadságunkat. Újra csak cenzúrázza valaki, valahol a mondandódat, meggátolja, hogy elolvashass bizonyos cikkeket, oldalakat a világhálón. 

„Gyűlöletbeszéddel” vádol, ha a liberális világnak nem tetsző gondolatokat formálsz mondatokká.

Megkaptad a banánt a multi polcain egész évben, meg a pornócsatornákat a tévédben, plusz utazhatsz, ahova akarsz (ha van pénzed), de kussolni fogsz, és csak azt gondolhatod és mondhatod, amit mi jónak találunk.

Ez a mai kor liberális biznisze a néppel.

Mi, akik a tereken harcoltuk ki a szabadságunkat, érzékenyek vagyunk az efféle dolgokra és él bennünk az ősi ösztön, hogy nem adjuk az értékrendünk értékeit, mert igenis az a szabadság, akkor a szó legpozitívabb értelmében, liberális szabadság volt, amelyik a szivárvány minden színében pompázott, de mára ezeket a színeket szivárvánnyá formálták, ellopták maguknak az eredeti jelentését és egy aberrált világot akarnak ránk kényszeríteni.

Jelezzük, nem fog sikerülni!

(A cikk írása közben jött a hír, hogy Németországban a németek majd 70%-a elutasítja a kormány migránspolitikáját. Ébredeznek a németek a liberális diktatúrából…)

Mi vagyunk az a generáció, amelyik huszonöt évesen kivívta a maga szabadságát, a szülei örömére, és a jövendőbeli gyermekei számára.

Mi vagyunk az a generáció, amelyik újra el fogja söpörni a diktatúrát ránk kényszerítő, romlott liberális világot, hogy megőrizze a valódi szabadságát, s tenni fogjuk ezt a már felnőtt gyerekeinkkel, az unokáink boldogabb jövőjéért.

Megértettétek!?

(A nyitókép illusztráció, a Száll a kakukk fészkére című film két ikonikus, szabadságszerető „bolondját” mutatja, Randle Patrick McMurphy, azaz Jack Nicholson és Bromden indián „főnök”, azaz Will Sampson)