7832

Papp Sándor szavai Duray Miklósról: Árbóctörés történt a Felvidéken 2022. dec. 31.

Órák óta itt toporgok a billentyűzet előtt és nem tudom eldönteni, hogy kell-e valamit írnom Duray Miklós halála okán. Ha írok, csak a személyes kötődésemet írhatom, mert az hiteles, de kell-e, hogy én, a családom, a szűkebb közösségem benne legyen a megemlékezésben, nem lesz-e ez egy egoista szólam, rólam, rólunk, amiben az Elnök úr is ott kell, hogy legyen, hiszen róla emlékezünk. Badarság! Hogyan másként mondhatnám el másként, hogy milyen volt ő, ha nem a vele kapcsolatos élményeink által.

Amikor 89 decemberében hazatért az USA-ból, az első megszólalása Losoncon volt a zsúfolásig megtelt teremben. Akkor már nyakig benne voltunk a bársonyos forradalomban, amit a CIA addigra mesterien vezényelt le… Ott, Losoncon, azon az estén lett kimondva, hogy KELL EGY MAGYAR PÁRT! A sok száz nógrádi magyar között mi is ott voltunk akkor a feleségemmel (meg a méhében várakozó babánkkal) és részesei voltunk a felvidéki magyar történelemnek. Onnan már egyenes út vezetett számunkra az Együttélésbe. Micsoda idők voltak, micsoda emberekkel! Akkor mi voltunk a fiatalok az országos tanácsban Hrubík Béla barátommal, és szívtuk magunkba a közeg minden energiáját, miközben azon izgultunk, hogy dolgunk végeztével hazaérünk-e majd időben a rossz Skodáinkkal a családjainkhoz, hogy aztán egy hét múlva megint útnak induljunk hóban-fagyban a szakmai bizottságok üléseire. Itt álljunk meg egy pillanatra: fél tucat szakmai bizottsága volt anno az Együttélésnek, amelyben folyamatosan zajlott az intenzív munka, és hol volt akkor még internet, meg e-mail!

Aztán Andrea feleségem a legínségesebb mečiari időkben lett az Együttélés járási titkára Losoncon, és mondhatom, hogy közte és az Elnök úr között bensőségesebb volt a viszony a munkájuk során, mert én sosem tudtam igazán felengedni Duray Miklós mellett, mindig tiszteltem őt annyira, hogy ha megjelent, a lelkem is vigyázban állt. Számtalanszor járt nálunk és imádtam, hogy sosem vetette le a cipőjét és igaza volt!

Mennyi mindenben segített! A határnyitásban 96-ban, Komlósi Zsoltival meg Köteles Lacival, aztán amikor megtámadtak az SNS verőemberei, az Együttélés pozsonyi sajtótájékoztatóján adott teret, hogy a nyilvánosság erejével védjem meg magam.

Aztán később a nógrádi eurorégió létrehozásánál, de 2010-ben is jelen volt nálunk a nagy palóc-székely ünnep alkalmával, ahol a siklódiak olyan örömmel vették őt körbe, mint ahogyan tettük ez mi Tőkés Lászlóval, náluk. Legutoljára az MKP utolsó, peredi kongresszusa előtt kértem a tanácsát, aztán már csak a telefonos esti beszélgetések maradtak nekem is. Október 30-án hívott utoljára, de nem tudtam felvenni, bizonyára fontosabb dolgom volt… Sosem bocsátom meg ezt magamnak.

Emlékszem egy nagyon fontos mozzanatra már a 98 utáni időszakból, amikor már az MKP ügyesen bejáratott OT ülésének egyikén tett egy „pimasz” megjegyzést a pártot mozgató farokra, azaz a gazdasági szakbizottságnak álcázott (ki tudja miféle) gyülekezetre, szinte egyszerre ugrottak rá az érintettek akkor, ott és verbálisan a csírájában fojtották el a megszólalását. Ebben a jelenetben minden benne volt a számomra, ami 1998 óta történt és történik a felvidéki magyar politikában.

Aztán Duray Miklós eltűnt, eltüntették. Bár otthagyták a hajónk fedélzetén, mint főárbócot, csak a vitorlákat szedték le róla, meg beraktak a hajó gyomrába pár benzines motort, hogy ne legyen az a játéka mindenféle szélnek… Elnök úr büszkén tartotta magát az utolsó pillanatokig. Tudta, hogy már sosem fogja érezni a dagadó vitorlái által rá nehezült édes terhet, tudta, hogy egyszer eljön az ő végzete is, hiszen túl sok szú rágta őt ahhoz, hogy ebben a helyzetben egészséges maradjon. Ma délután csendben elaludt, de amikor híre ment a halálának, a döbbent csendben mindenki halotta, hogy Duray Miklós, A Főárbóc, hatalmas robajjal kettétört és a hajótestre zuhant, közénk.

Ez az EMBER a kommunista időkben ellenállt értünk. Börtönbe zárták, a szabadságát adta értünk. Aztán amikor elvégezte a munkát, a sajátjai elvették tőle a lehetőséget, hogy a maga, elnöki szintjén tevékenykedhessen továbbra is a Felvidékért.

Meghajolt a mindenkori „gazdasági szakbizottságok” piszkos erői előtt. Bölcs volt, nem ellenkezett a túlerővel és most belehalt abba a börtönállapotba, ahová a sajátjai zárták be.

Elnök úr, maradtunk még egy kevesen a fedélzeten, majd tesszük a dolgunkat, úgy, ahogy elmondta. Mindent köszönünk, Isten vele!