ITT A PIROS, HOL A PIROS

Papp Sándor: Tizenkét másodperc hallgatás 2024. jún. 24.

Állítólag tizenkét másodpercig vagyunk képesek arra, hogy meghallgassuk egymás szempontjait, egy verbális vita közben, aztán hirtelen késztetést érzünk a közbevágásra.

Nem, nem azért, hogy tényszerűen arra reagáljunk, amit a mások közöl éppen… dehogyis, már a kész válaszunkat akarjuk akarnok módjára, akaratosan a másik arcába tolni. Azt a választ, amelyik a saját rögeszménk, és sok esetben semmi köze a – másik szájából – éppen elhangzottakhoz.

Erre mondják, hogy süketek párbeszéde, parttalan vita, miegymás, egy a lényeg, hogy nem a lényegről folyik a vita, hanem a két fél berögzült állapotainak az egymásnak feszüléséről.

Tizenkét másodpercig nem a másikat hallgatjuk, csupán visszafogjuk magunkat,

megpróbáljuk megvárni, amíg a másik befejezi, de tizenkét másodperc után már elkezd ketyegni az időzített bombánk és bármelyik pillanatban robbanhat.

Általában ezért nem jutunk dűlőre egy vita során, mert ezek a folyamatok zajlanak bennünk. Nem a lényegről szól a vita, hanem az egók harcáról. Végtelenül szomorú ez, hiszen hosszútávon minden kapcsolatot felemészt az ilyen helyzet. A vita elcsendesül, az ügy megoldatlan marad.

Ugyanez zajlik a felvidéki magyar politikában is.

Nincsenek érdemi viták, nincsenek olyan fórumok, ahol a vitázó felek az adott témakört járnák körbe és értelmes diskurzust folytatnának le, konkrét eredménnyel lezárva azt.

Jönnek majd a nyári fesztiválok, amelyek során a fülledt sátrak alatt összegyűlnek majd a politikusaink, közéleti szereplőink és „vitázni” fognak, ami kétféle lehetőséget takar. Az egyik, hogy hasonszőrű emberek, egymás véleményét megerősítve, arra rákontrázva kinyilatkoztatnak, és rendkívül elégedetten megállapítják majd, hogy igazuk van. A másik, hogy a szembenálló felek elmondják a saját álláspontjaikat, de nem reagálnak a másik állításaira, és ezzel mindenki letudta a kötelező feladatát, a közönség pedig feláll a sörpadok mellől és elindul könnyíteni magán, mielőtt a veséjére rakódna a sok dogma.

Hogyan lesz a Felvidékből egy erőteljes, egységes közösség, ha a vitázó elit arra sem képes, hogy meghallgassa egymást és arra fókuszáljon, hogy közös nevezőre jusson?

Hogyan akarunk erős és egységes politizálást, ha csak a saját mantráit mormolja mindegyik politikus és meg sem fordul a fejében, hogy meghallgassa a nép szavát?

Fülledt sátrak, ragadós sörpadjain szenvedve nyüstöli egymást X és Y, majd továbbállnak és minden marad a régiben, aztán meg nem értik, hogy miért marad minden a régiben.

A tizenkét másodperc csend a másik elviseléséről szól. Ha csak tizenkét másodpercig vagyunk hajlandók eltűrni a másik megnyilvánulását, akkor hogyan akarunk, mi, felvidéki magyarok szövetséget kötni egymással térben is időben a saját boldogulásunk és felemelkedésünk érdekében? Sehogy.

Ugyanis a politikai elit nem pazarolja az idejét az értelmes megbeszélésekre, a másik meghallgatására, nincsenek szakmai műhelyek, beszélgetések, mert valójában luxusnak tartják mindezeket a dolgokat.

Meg kell nyerni egy elnökválasztást, egy elnökség-választást, egy listaállítást, stb. és csináljuk azt, amit akarunk, azaz a nagy semmit!

Mímeljük a politizálást, rendezvényt szervezünk, koszorúzunk, sajtózunk időnként önmagunknak, feldobunk valami a Facebookra, oszt jóvan…