
ITT A PIROS, HOL A PIROS
Papp Sándor: Van-e még őszinte tenniakarás a Magyar Szövetség pártban?
2024. jún. 3.


Nos, felvetődik a kérdés, hogy most kell-e ömlengeni erről a témáról, amikor az EP-kampány ráfordul az egyenesre. Nyugalom, nem rondítok bele a folyamatokba, de meg kell beszélni a dolgainkat, és ki kell mondani tabutémákat is, és ha nem most, akkor mikor?
Ugyanis ha bejut a MSZ Brüsszelbe, akkor az ünneplés zaja miatt nem lehet majd erről a témáról beszélni, ha meg nem jut be, akkor a dühös dübörgéstől nem hallatszanak majd az itt feltett mondatok.
Akkor tehát inkább most elmélkedjünk közösen.
Bizonyára a jelöltek mindent megtesznek a hajrában, hogy győztesen jöjjenek ki a történetből június 8-án, nem is róluk szól most ez a cikk, illetve részben mégiscsak róluk.
Itt van ez a párt, ami végre valahára tényleg az egyedüli magyar párt a Felvidéken, mert a többi zsebpárt már csak papíron létezik. Végre kimondhatnánk, hogy a magyarok egyesültek egy közös magyar pártban.
Nos a párttagok egyesültek, meg a pártok, de közben a választók elmentek.
Ez a folyamat már régebbi keletű, de igazából tavaly szeptemberben csúcsosodott ki, és részben tettenérhető volt az elnökválasztáson is.
A kérdés adja magát: a magyar elpártolt a magyar párttól?
Nos nem, hanem a magyar megunta, hogy örökké vesztes legyen.
A magyar párt(ok) ugyanis nem tanultak a hibáikból, képtelenek voltak a megújulásra, elvesztették a vonzerejüket és ami a legfontosabb: nem mondtak semmit a választóiknak!
Semmitmondással pedig nem lehet magunk mellé állítani tömegeket.
Ráadásul a sokat mantrázott sokszínűségből a végére egy szürke massza lett.
Még árnyalatai sem lettek a szürkének, hogy valami izgalmat váltson ki az emberekből…
Nagy Magyar Szürkepárt lettünk.
Mondok egy példát. A nagyméretű plakátokon ezzel a jelszóval kampányolunk: Irányváltást Brüsszelben!
Irányváltás. Ilyen szóval ne terheld a felvidéki magyar agyat!
Változást, bmeg! Változást!
Ne műmájerkedjünk már!
Az ember egyszerű és frappáns megoldásokat akar, nézzétek meg a sok szlovák párt szlogenjeit, nagy részük egyszavas mondatokkal operál, de ha nem értenétek, akkor ott a Fidesz – mikor tanulunk már tőlük??? Melyik értelmiségi találta ezt ki? Irányváltás…
Ezzel a szóval a melóst nem győzi meg a Magyar Szövetség, és csak szólok, hogy melósból van több a választási névjegyzékeken, mint entellektüelekből.
Ez apróságnak tűnhet, de véleményem szerint nagyon jól mutatja, hogy hol a hiba a pártban. A csúcsvezetésben és annak holdudvarában.
Amúgy ha Örs komolyan gondolja, hogy a kútban való vízfakasztás örömhírétől szalad majd rá szavazni a gyalogmagyar, akkor a kreatív stábjának lepkeszellentésnyi fogalma sincs a magyar néplélekről.
Amíg egy EP-képviselő jelölt nem mondja ki, hogy a Felvidéken, hogy:
NO WAR
NO GENDER
NO MIGRANTION
az ne számítson itt sikerre.
Nem tudom, hogy hogyan kellene még elmagyarázni ezt: a felvidéki magyar egy része Orbán szavain lóg, egy része Ficot élteti, kisebb része a Republikát támogatja, és amíg nem kap hasonló impulzusokat a Magyar Szövetség politikusaitól, mint a megnevezettektől, addig meg se fordul a fejébe, hogy felénk fordítsa a fejét!
Van-e őszinte tenniakarás a pártban, szól a cikk címe. Nos, ha van is, az az energia nem lesz hatékony mindaddig, amíg nem lesz a Magyar Szövetség EMBERKÖZELIBB.
Nem, nem a gulyással, a tollak osztásával lesz több választója a pártnak.
A bátor politikusokkal lenne újra esély a megújulásra.
A bátor, nem azt jelenti, hogy primitív, vagy szószátyár, hanem szókimondó.
Nagyon kellene már a siker, ezért fontos az EP-választás sikere.
Van még pár napotok urak, hogy robbantsatok.
Még mindig nem késő!

Papp Sanyi


