AMMARHA!

Papp Sanyi: Mi még magunk téptük szét a farmereinket! 2024. febr. 5.

Szombat reggel a Wartburg kombinkkal átmentünk a salgótarjáni piacra, ahol először is betoltunk egy sajtos-tejfölös lángost, majd nagy gonddal kiválasztottuk a megfelelő méretű Trapper farmert vagy Super Riflet.

A Centrum áruház élelmiszer osztályán megvettük mindazt, ami a dögszürke Csehszlovákiában nem volt a boltok polcain, azaz vagdalthúst, Tibi csokit meg persze finom magyar fehérkenyeret. A farmert jól el kellett dugni a kocsi valamelyik rejtett zugába, ahol a szolgálatos vámos nagy valószínűséggel nem keresi majd. Faarccal és izzadt hónaljakkal vártunk a sorunkra a magyar - csehszlovák határátkelőhelyen, és amikor sikerült úgy átjutnunk, hogy nem koboztak el semmit, akkor olyan érzésünk volt, mintha nyertünk volna egy lélegzetvételnyi szabadságot abban a szocialista rendszerben, amelyről a mai fiataloknak már fogalmuk sincs, hála Istennek.

Az első dolgunk volt a farmert beáztassuk a fürdőkádba, abban a reményben, hogy valamennyi kék festék leázik a nadrágról, majd következett a sikálás.

A vadonatúj terméket saját kézzel „tettük tönkre”. Első körben a durva súrolókefével, erőteljes mozdulatokkal sikáltuk a nadrág két szárán elsősorban a combrészt, valamint az alsó lábszárrészeket, de ugyanúgy a zsebek szegecses részeit elől és hátul is.

Nagyanyánk sűrű imái közepette (semmit nem értett az egészből, és nagyapánk orosz fogságban hordott kapcarongyait emlegette…) fellógattuk a nadrágot az udvaron az állandóan kihúzott szárító kötélre, hogy másnap reggelre száraz legyen és beverethessünk vele a 9.B.-be. Itt következett a következő szakszerű tevékenység, amihez már igénybe vettük tapasztaltabb osztálytársaink szaktudását is. A farmert bizonyos helyeken, az apánktól ellopott zsilettpengével meg-megvágtuk és a pengével diszkrét „sebeket” ejtettünk a szövetanyagon.

A következő napokon az iskolai cserekereskedelem minden fortélyát igénybe véve szereztük be a különböző felvarrókat. Lánytestvérrel rendelkező fiúk előnyben voltak, mert az emblémák (brit zászló, hippi jel, V-jel, stb) felvarrását rájuk lehetett bízni. Mindenki más az anyját volt kénytelen megkérni, hogy még az Onedin család esti vetítése előtt kész legyen a munka másnapra.

Nos, mi így alakítottuk ki a magunk kis szabadság érzését a szocialista béketáborban, ahol mindent megtettek, hogy megóvjanak bennünket a karvalytőkétől és a nyugati dekadenciától. Nem sikerült nekik.

Harmincöt évvel a szocializmus bukása után, lassan a nyugdíjkort elérve és megtapasztalva a karvalytőke tényleges létezését, valamint a nyugati dekadencia valóságát, egy percig sem bánjuk, hogy fiatal korunkban, 89-ben lebontottuk a szocialista tervgazdaságot és az akkori „erkölcsöt”, viszont erős kétségeink vannak afelől, hogy tényleg ide akartunk-e eljutni.

Ma már minden eladó és megvehető, a tépett farmer is. Viszont sajnáljuk, hogy a mai fiatalok már mindent készen kapnak. Jobb lenne a világunk, ha a fenti procedúrát nekik is végig kellene csinálni. Lehet, hogy merész dolog egy farmer sikálásán keresztül ilyen végkövetkeztetéseket levonni, de a mi korunkban, konkrétan leszarjuk, hogy ki mit gondol rólunk, kivénhedt rockerekről.

Megyünk bele a korba és nézzük ezt az elcseszett világot, hogy hova tart. Kiállunk Viktor mellett, mert együtt indultunk, és tudjuk, hogy mostanság miért csinálja azt, amit csinál. Tudjuk, hogy a történelem nem ért véget, és tudjuk, hogy van még pár dobásunk az elkövetkező tíz, izgalmas évben.

Tudjuk, hogy részesei lehetünk és leszünk nagy történelmi fordulatoknak!

Mindezt meg akarjuk még élni, ép ésszel, egészségben, miközben már nem ötévenként akarunk érettségi találkozókat szervezni, hanem gyakrabban, mert tartunk a megfogyatkozásunktól…

Ezek vagyunk mi, a farmersikáló, rendszerváltó nemzedék.

Bár időseknek nézünk ki, nem vagyunk azok. Rohadtul nem! Nem kérünk megbecsülést senkitől. Van még annyi testi és lelki erőnk, hogy kivívjuk azt magunknak az utánunk jövő nemzedékektől!

(persze hétfőn azért majd ne felejtsük el kivenni a patikából a vérnyomáscsökkentő bogyónkat…)