LIBERNYÁKULUM

Párizs megváltozott az ukránok szerint 2024. aug. 1.

Míg mi nyaralunk a Balatonnál, élvezzük a nyári szabadságot, kipihenjünk a stresszes hétköznapokat, addig tőlünk pár száz kilométerrel odébb édesanyák siratják fronton vesztett fiaikat, apák gyászolják gyermekeiket.

Az elkényelmesedett életünkben nem tudjuk felfogni a hátborzongató tragédiákat. A viszonylagos anyagi jólétben felnövő generációknak fogalmuk sincs a háború borzalmairól. Törvényszerű, hogy amíg az ember testközelből nem tapasztalja meg a körülötte zajló történéseket, addig szkeptikusan áll az élethez. Ezzel magyarázható az a jelenség, hogy az emberek jelentős része megtagadná a humanitariánus segítséget a tőlünk keletről ide menekülő szerencsétlenektől.

Pedig mi sem viselkednénk másképp. Egy értelmetlen proxiháborúban senki nem szeretné feláldozni életét, főleg egy velejéig romlott, hazug, korrupt külföldről irányított felső szervért.

Egy kép erejéig gondoljunk csak bele mennyire nehéz lehet integrálódni az ukrán menekülteknek a nyugati iskolákban, ahol párhuzamos társadalmak jöttek létre. Az osztálytársak jelentős részének már más a bőrszíne, eltérően radikálisabb a vallása, sokkal harciasabb a mentalitása, és nem tűrik az ellenállást.

Szegény ukrán gyerekeknek napi szinten ezt kell átélni, amit az alábbi képen láthatunk. 

Így néz ki egy ukrán kisfiú első napja a párizsi iskolában.

Igazából, ha jobban belegondolunk, sokkal inkább szomorú, mint vicces.

Most még keletről jönnek a menekültek, de nagy valószínűséggel mi még azt is megéljük, hogy nyugatról özönlenek majd hozzánk, a béke szigetére.

Mi küldetésünk megmaradni embernek!