LESZ, LESZ, LESZ

Petőfi: Isten csodája, hogy még áll hazánk 2024. márc. 6.

Tegnap kora este a galántai Csemadok-ház előtt egyaránt emlékeztek az 1848-as forradalomra, Kodály Zoltánra és a kulturális szervezet megalakulása 75. évfordulójára.

Indokolt a hármas emlékezés, nem csak azért, mert 1949. március 5-én alapították meg a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületét, világhírű zeneszerzőnk 1967. március 6-án hunyt el, illetve a nemzeti ünnepünk közeledik, hanem azért is, mert a galántai székház falán ott vannak egymás mellett a Csemadok megalapításának, Petőfi Sándornak és Kodály Zoltánnak is az emléktáblái. Az utóbbi kettőt néhány hónapja avatták fel a mátyusföldi városban, Petőfi domborművét Hunyadi László, Kodályét Túri Török Tibor szobrászművész alkotta. A ház udvarán két kopjafa is emlékeztet a múltra.

A jelenlévőket Mézes Rudolf, a Csemadok nyugati regionális alelnöke köszöntötte, aki tájékoztatott ezen emléktáblák felállításának a részleteiről is. A három emlékezetes eseményről Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára osztotta meg gondolatait, név szerint sorolta a Galántai járás 1848/49-es hőseit is. Galántán a Kodály-kultusz közismert (itt élte gyermekkorát az a zeneszerző, aki a város nevét a Galántai táncok. c. művével világszerte ismertté tette), a Kodály Zoltán Gimnázium kórusa (vezényelt Kempski Sára) és a galántai Kodály Zoltán Daloskör (Józsa Mónika vezényletével) impozáns műsora egyaránt nagy sikert aratott a közönségnél, és ugyanezt megtette Szőcs Eszter is Petőfi Sándor Isten csodája című versének elmondásával. Az emlékünnepség nemzeti imánk, a Himnuszunk eléneklésével ért véget.

Nem volt véletlen a vers kiválasztása, Kodály Zoltán Petőfi számos költeménye közül ezt is megzenésítette, ez felvételről, a pécsi Bartók Béla Férfikar előadásában szintén felcsendült a galántai ünnepségen.

Egy olyan Petőfi-műről van szó, melyet bizonyára kevesebben ismernek, mint a Nemzeti dalt vagy a János vitézt, ám tartalmában annyira gazdag, hogy napjainkban is útmutatót találunk benne. Két nappal ezelőtt itt a Piros7.es-en Papp Sándor is emlékeztetett Petőfi aktualitására a Dicsőséges nagyurak c. versének közlésével. A Galántán elmondott vers is megérdemli ezt, megelevenednek megpróbáltatásaink (pl. a törökök és a tatárok által, a Sajó felbukkanása érdekes módon még a Felvidékre vonatkozóan is időszerű), ám Petőfi nagysága abban rejlik, hogy nem csak a gondokat látja, hanem a megoldásra is rámutat. Természetesen „nem lövöm le” a költő sorait, íme a verse:

Isten csodája

Ameddig a történet csillaga
Röpíti a múltakba sugarát:
A szem saját kezünkben mindenütt
Saját szivünkre célzó gyilkot lát,
S ez öngyilkos kéz hányszor szálla ránk!...
Isten csodája, hogy még áll hazánk.

Így hordozunk sok százados sebet,
Keblünk soha be nem gyógyulhatott;
Mérget kellett mindenkor innia,
Ki sebeinkre önte balzsamot.
Valami rossz szellemtől származánk!
Isten csodája, hogy még áll hazánk.

S míg egymást martuk szennyes koncokért,
Mint a szeméten a silány ebek,
Azt vettük észre csak, hogy ezalatt
Az oroszlánok itt termettenek;
Jött a tatár, jött a török reánk.
Isten csodája, hogy még áll hazánk.

Ott foly Sajó... oly görbén kanyarog,
Mint ember, aki görcsben haldokol;
Ott haldokoltunk, vérünk ott szivá
Az óriási nadály, a mogol,
S holttesteinket fölfalá a láng!
Isten csodája, hogy még áll hazánk.

S ott van Mohács... ott nyomta a királyt
Sárkoporsóba páncéla s lova,
S készült számunkra a ledőlt király
Kardjából a rettentő zabola,
Melytől még most is ég és vérzik szánk!...
Isten csodája, hogy még áll hazánk.

Mi lesz belőlünk?... ezt én kérdezem,
De mily kevesen gondolnak vele.
Oh nemzetem, magyar nép! éltedet
Mindig csak a jó sorsra bízod-e?
Ne csak Istenben bízzunk, mint bizánk;
Emberségünkből álljon fönn hazánk!

(Szalkszentmárton, 1846. január)

Nyitókép - 1. kép: Petőfi Sándor Isten csodája c. versét Szőcs Eszter mondta el. A kép jobb oldalán Görföl Jenő és Mézes Rudolf

2. kép: Ünneplő galántaiak

A szerző felvételei