CINK

Pokol Béla: Tagállami biztosokból föderalista béklyóba vert biztosok 2024. okt. 7.

Az EU mint Közös Piac eleve a nemzetállamok alkudozására épült, és eredetileg csak a közös többségi döntés kompromisszumra kényszerítése szakította el az egyes biztosokat a nemzetállamuk érdekeitől egy általános/semleges európai összérdek irányába. Ugyanez jelent meg a Miniszterek Tanácsában is, ahová tagállamok egyes szakminiszterei utaztak mindig ki Brüsszelbe, kompromisszumokra kényszerítve. Ám ahogy egy bírói puccs révén 1963/64-ben a tagállamok feletti brüsszelita apparátusok felülkerekedtek a tagállami alávetésen, és gondos tervezéssel létrehoztak egy föderalista propagandára képzett önálló ’európa-tudományt’, egyre inkább szajkózni kezdték, hogy bár fájó szívvel el kell fogadni a tagállami miniszterek Tanácsának tagállami kompromisszumokhoz kötöttségét, de a Bizottság és a biztosai nem kötődhetnek a tagállamokhoz, még ha ők is küldik be a Bizottságba az egyes tagállami biztosokat.

Amit sokat ismételnek kritika alól elvonva, az igazsággá válik, és így lassanként ez mint szakmai etalon bevetté vált.

Ám ténylegesen egészen 2014-ig ez csak papíron valósult meg, és az egyes biztosok egymás közti tagállami érdekű kompromisszumos alkui révén alakulhattak a szavazások a Bizottság döntéseinek létrehozatalakor, a propaganda-eu-tudományok föderalista/tagállamellenes prominenseinek állandó korholása mellett. („A „szakma” ezt nem helyesli!”) Ezt a tagállami kötöttséget aztán két huszárvágással szüntették meg, hogy mára a föderalizmus és globalista körök bizalmasainak számító mindenkori bizottsági elnökök a jelleg 33 ezer fős apparátusuk élén ne legyenek korlátozva a tagállamukhoz bekötött biztosok által, kivéve, ha egy biztos ugyanolyan lelkes föderalista és globalista hívő, mint az elnöke, és ekkor az ilyeneket maga mellé véve alelnököknek, együtt védi ki az elnök velük a tagállami kompromisszumokra kényszerítést.

Mi volt tehát ez a két huszárvágás?

Az elsőt 1999-ben a Prodi elnökség alatt hozták létre, és az addig a biztosok nemzeti/tagállami enklávéjaként működő biztosi kabinetjeit a föderalista ellenség kezére játszották át azzal, hogy ettől kezdve az egyes biztosok hat-tíz fős kabinetjének a felét a brüsszelita főigazgatósági apparátusából kellett betölteni, a másik felét pedig úgy összeállítani, hogy legalább három tagállamból kerüljenek bele a kabinettagok. Így legfeljebb csak egy-két hely maradhatott a biztosok régi otthoni politikai bizalmi embereinek, és ezáltal ez a „privát” kabinet már a biztos brüsszelita gárdába betagolásának eszközévé vált.

De ment tovább is ez a betagolás, és 2014-ben Juncker elnök indulásakor egy újabb elszakítást hoztak létre azzal, hogy egy első alelnök és több más alelnök kinevezése mellett a 27 biztost a reszortjuk tárgya szerint egy-egy alelnök csoportjába osztották be, és az öt-hat biztos és kabinetjeik felett az alelnök és kabinetje döntött a viták esetén. Ahogy egy interjúban az átalakítás előtti és az azutáni állapotot is megélt kabinettag elmondta, korábban, ha a alájuk tartozó főigazgatóság vezetőivel egy-egy döntési tervezet kérdésében vita merült fel, akkor ők mint a főigazgatóság felettes instanciája a biztos szavával eldöntötték a vitát. Ám az alelnöki csoportokba befogás óta, ha ilyen vita van, akkor az elvileg alájuk tartozó főigazgatósági vezetők rohannak az alelnökhöz és annak kabinetfőnökéhez, és már ő dönt helyettük a vitában. Én e változtatás után futottam össze egyszer az egyetem mellett az akkori magyar biztossal, régi kollégámmal, és kérdésemre mondta, hogy csak kiutazik mindig Brüsszelbe, de állandó jelleggel nem ott van.

De miért is lenne ott azt ellenség fészkében, ellenség kezén lévő kabinetje tagjaival és a parancsoló alelnökével a feje felett?

Így marad a kérdés, hogy miért beszélünk a nyilvánosság előtt még ma is „tagállami biztosokokként” róluk? És győzedelmesen harsogjuk, hogy micsoda pompázatos reszortot kapott a ’mi” biztosunk! Fejeket kéretik kihúzni a homokból, és elmeditálni, hogy a nyilvánosság tisztánlátása érdekében nem lenne-e jobb De Gaulle valamikori „üres szék” politikáját újjáéleszteni ezen a téren? Hisz ez a biztosi poszt már régen nem a tagállamoké, különösen, ha szuverenista kormányzatot szavazott meg az ország a többségi kormányzásba.

-