RIA-RIA

Popcorn-mentes övezetek veszélyben 2023. ápr. 1.

A sportesemények nagy részét ma már úgy alakítják és bonyolítják, hogy az a szórakoztatóipar része legyen, ahol a sportolók tulajdonképpen már csak eszközös a profitmaximalizáláshoz.

Emlékszem, még a 80-as évek elején, Szepesi György lelkendezve bíztatta az akkor MLSZ-t a megújulásra, hogy sokkal családbarátabbak legyenek a stadionok, ahol a család minden tagja megtalálja a maga szórakozását. Valahogy így hangzott az egyik mondata: a kilátogató nézők nagy része azt se tudja, milyen rendezvényen van, pusztán szórakozva, fogyasztva múlatja a szabadidejét.

Gyönyörű, nem?

Gyuri bácsi (ez másik Gyuri bácsi, bár az ő esetében is felmerült egy kis aknamunka gyanúja, de ezt most hagyjuk) azt szerette volna, ami mostanság már irdatlan méretekben és arányokban jelen van a mindenfajta sporteseményeken. Megfelelő showelemekkel tarkított előjáték, külön programok a gyerekeknek, a szünetben zene, tánc, meg amit akarsz. Az adott csapathoz való tartozás azért ne legyen nagyon fanatikus, mert az már nem fér bele a neomarxista stratégiába, szóval vigyük az egészet egy maszkabál szintjére, ahol mindenki jól érzi magát a többiekkel.

Na de mi legyen azzal a masszív tömeggel, amelyik nem megy le fogyasztói zombiba, hanem tényleg él-hal a csapatért, identitása van és szurkol? Ráadásul úgy szurkol, hogy azt megszervezi különböző szurkolói csoportokon belül. Most nem a huligánokról szólok, mert az egy külön szubkultúra, amelynek szintén megvan a maga diszkrét bája, mert ott aztán tényleg csapásokat adnak és csapásokat kapnak, mint tették azt még jó harminc évvel ezelőtt is a felvidéken a falusi bálokban a helyiek és a vendégek. Ezek a mai fiatalok már nem is tudják, milyen volt egy jó kis bunyó a táncparkett közepén, amely aztán másnap az esedékes szomszédrangadón folytatódott a falusi focipályán.

Ma már se mulatságok, és sajnos sok helyütt sem focicsapat, de ezt a témát majd folytassuk máskor…

A szurkolói csoportok által megszervezett közös szurkolásnál nincs popcorn zabálás a meccs közben, nincs mobilozgatás, hanem koordinált üvöltés, tapsolás, éneklés, ugrálás van egész meccs alatt. Maximum sör lehet a kezedben, de azt meg feldobod, ha jön a gól, és akkor sörben úszik két szemed világa, meg a szomszédé is, de ezt senki nem bánja, sőt! Meg kell nézni például az Ultrasliberi Hungaria Facebbok oldalt, ahol a világ minden részéről megjelennek az ilyen szurkoló csoportok koreográfiai, szurkolásai.

Na ezzel a „fajtával” baja van a woke ideológiának, mert ezek ugyebár ragaszkodnak a hagyományokhoz, saját rendszert alkotnak, amelyben fontos a történelem, a kultúra, az összetartozás. Ezek a csoportok többek, mint szurkolók, ők az utolsó végvárai egy valamikori szebb világnak, ahol férfiként nem mehettél be a női wc-be, mert voltak szabályok!

Ezért nem tud mit kezdeni a hazai libsi világ azzal a ténnyel, hogy a Puskás Arénát megtöltő hatvanezer ember egyszerre énekli a Nélküled himnikus dalt és egyszerre kiáltja, hogy Hajrá! Magyarok!

A modernkor nemzetébresztői tehát ezek a szurkolók szerte a világban, de legfőképpen Európában és hát nálunk van erre szükség, hogy a torkán akadjunk ennek a hétfejű libsi szörnyetegnek, amit progresszivitásnak neveznek.

Ezért kell vigyázó szemünket vetni a DAC szurkolói csoportjaira is, hogy ott is megmaradjon a magyarság, mint identitás, a felvidéki összetartó erő, éppen ezért hajrá Domonkos Roli, hajrá Vörös Laci és a többiek!

Mi egy vérből való vagyunk!