
LIBERNYÁKULUM
Progresszív értékgyalázás
2025. jan. 15.


Az egész országot napok óta foglalkoztató elmaradt kézfogás ügyében mi is véleményt fogalmazunk.
Egy diák az elnöki palotában kitüntettek nemzetközi matematikaversenyen elért sikere kapcsán elutasította az államfő, Peter Pellegrini kézfogását. A kamasz ezzel semmibe nézte a demokratikus választáson 1,4 millió szavazatot szerzett Pellegrini eredményét, aminek köszönhetően betöltheti az államelnöki tisztséget.
Első olvasatra arra gondoltam, hogy a nyíltan Ukrajnát támogató, háborúpárti diák nyíltan homofób is. Naivan azt feltételeztem, hogy vélhetően Peter Pellegrini magánéletben megélt szexualitásával van gondja, de hatalmasat tévedtem, hiszen a lelkileg sérült srác maga is a saját neméhez vonzódik, büszke homoszexuális.
Így csak annyi történt, hogy az agresszív progresszívek megpróbálnak aláásni minden demokratikus értéknek. Számukra addig van demokrácia, amíg ők győznek, addig van szólásszabadság, amíg ugyanazt harsogod.
Minden ami érték, rendszer, múlt, hagyomány, identitás, nemzeti, azt meggyalázzák, bemocskolják, nem tisztelik, démonizálják.
Ők a gonoszság, a bordel, a káosz, az anarchia támogatói. A betegségüket a családdal egy szintre szeretnék emelni, pedig a család az család, nem érzet meg metafora, hanem apa, anya, gyerekek. Hogy ez kinek fáj, ki nem érti, én fel nem foghatom. Ők döntik el ki a jó és ki a rossz. Ők mondják meg mi divatos, és mi múlta divatját...
Peter Pellegrini tiszteletet érdemel amiért nem követte elődje, Čaputová felvett modern köntösbe bújtatott szokásait. A szőke nő kerülte a nézeteltéréseket, államelnökként csak és kizárólag a sajátjait tüntette ki, nem érdem, nem az elvégzett munka, csak és kizárólag ideológiai alapon, mint tették ezt a kommunisták annak idején, akiknek modern kori változataival mi állunk harcban.
Pellegrini értékelte a diák által elért matematikai eredményt, a homoszexuális, Ukrajna barát srác pedig szemenköpte az illemet, semmibe vette a demokratikus választásokon az emberek akaratából megválasztott államfői tisztséget betöltő Peter Pellegrinit, amikor nagyképűen elutasította annak kéznyújtását.
Lehet matematikaversenyen sikerült győzni, de emberségből progresszív kisfiú megbuktál!

Mácsadi István


