
AMMARHA!
Remišová képviselő asszonyon nevet az internet népe
2022. jún. 1.
A Za ľudí párt elnöke nem a legélesebb kés a fiókban.
Az emberek tűkön ülve várják mikor adnak mikrofont szegény szerencsétlen kezébe. A múlt héten azt nyilatkozta, hogy nem támogatja az üzemanyagadó csökkentését, mert azzal csak a luxusautók tulajdonosait támogatná.
Az olcsó benzinnel csak a gazdagok járnak jól. A szegények mit tankolnak járműveikbe, kofolát?
Aki nem ismerné a csodálatos megnyilvánulásait, annak egy perces videóban a szlovák humoristák összeszedték néhány ciki pillanatát.
A minap a Denní N liberális szennylap beszélgetős műsorában az újságíró pofonegyszerű kérdésére nem tudott válaszolni.
"Remišová asszony, mit gondol, hogyan fogunk emlékezni erre a kormányra?"
Néhány másodpercig néma csendben maradt, és ez elég volt ahhoz, hogy a közösségi médiában az emberek lecsapjanak a következő szánalmas megnyilvánulására. Egy kis szünet után végül azt válaszolta, hogy Dusan Kováčikot még e kormány idején ítélték el, ami természetesen nem volt magától értetődő.
Na, legalább mondott valamit, mégha a válaszának a feltett kérdéshez semmi köze nem is volt.
Magas a színvonal a szlovák parlamentben. Szerencsére a magyar pártok még hosszú évekig csak kívülről nézegethetik az őseink által felépített épületet. Pedig Rigó, és Sólymos vetekednének Remišová tudásával.
(Nyitókép: wikipedia.org)

Mácsadi István
