
CSAK A KEZÉT FIGYELD!
Saková nem sokat várt
2023. nov. 25.


Denisa Saková, gazdasági miniszter nem sokat teketóriázott. Hivatalba lépése után kisvártatva Nagysurányba hozott egy kínai akksigyárat. Majd mosolygott egyet a hradzsini pávakakasnál (a szlovák konzik a lipsi Pavelt viccesen Páveknak nevezik).
Meg erélyesen rátaposott Sulík tyúkszemére. Elővette az elődjét a dubaji dorbézolasért.
Amint bejegyzésében írja, a Legfelsőbb Ellenőrzési Hivatal (Állami Számvevőszék) ma közzétett jelentése értelmében több százezer euró értékű szabálytalanságot találtak a dubaji expón létesített szlovák pavilonnal összefüggő kiadások kapcsán.
Szó van hiányzó dokumentumkról, illetve számos olyan személy államilag fizetett szállásáról, akik nem tartoztak a hivatalos küldöttséghez.
Mindezt Sulík természetesen tagadta korábban.
Azaz, haverok, buli, hanta!
A hivatal megerősítette mindazt, amit a médiában az elmúlt időszakban Sulík "dubajozása" kapcsán több ízben elhangzott, illetve sokan sokat cikkeztek róla.
Amint Saková fogalmaz sommásan: az elmúlt három és fél évben az országban káosz uralkodott, a Matovič- és Heger-kormányok pedig gyakorlatilag azt csináltak, amit akartak.
Hát, van benne valami. De a poén az, hogy ezt azok mondják, akiknek azért szintén van némi múltja. És nem is túl makulátlan... De ilyen ez a demokrácia: az egyik nyer, a másik meg nyel!
A Gazdasági Minisztérium a vezetésem alatt teljes mértékben együtt fog működni az összes ellenőrző szervvel annak érdekében, hogy minden szabálytalanságot kivizsgáljanak és minden felelőst felelősségre vonjanak - írta a tárcavezető.
Az ember azért érez némi burkolt malíciát a sorok között. Avagy a bosszú olykor egy minőségi, évekig érlelt, sokputtonyos tokajinál is édesebb tud lenni. Ugye, Denisa szépasszony?!

Kuoni pásztor


