
RIA-RIA
Szavazz magyar a magyarra!
2024. máj. 29.
Nos, nem lesz könnyű helyzetben a Magyar Szövetség az EP-választásokkal kapcsolatosan, mert komoly erőket kell megmozgatnia ahhoz, hogy a választók a MSZ listját tegyék a borítékba és dobják az urnába.
Komoly erőket, mert az elnökválasztás után leült a párt. Pár emléknap említésén kívül nem igazán láttunk érdemi munkát az elmúlt hónapokban, és bizony ha nem prezentálja magát folyamatosan egy termék a piacon, akkor a fogyasztó gyorsan elfelejti azt.
Szembetűnő az is, hogy a békepártiságot is aránylag szerényen vállalja fel a párt a plakátokon, ellentétben a Hlas, Smer, Republika, SNS határozottabb jelszavaival. Ezek a pártok nem félnek kritizálni Brüsszelt, ellenben a Magyar Szövetség mintha félt volna felvállalni a Fideszes retorikát ebben a témában is.
Kár, mert a választói bázis kemény magja ezt várja a jelöltektől.
A közvéleménykutatások szerint ugyanaz a tendencia most is, mint volt a tavalyi szeptemberi választások esetében, azaz a magyarok kétharmada nem a Magyar Szövetségre fog szavazni.
A kardinális kérdés, hogy miért szokott el a magyar pártra való szavazástól a magyar, és miért szökött el szlovák pártokhoz, nos ez tabutéma a felvidéki közéletben.
Nem azok mentek el, akik eleve is a szlovák liberális pártokat keresték, vagy az egykori Most szavazói mentek el, mert azok már jóval előbb elpártoltak tőlünk. Az egykori Együttélés, MKDM, MKP, MKÖ szavazói azok, akik ezt a súlyos döntést meghozták önmagukban.
Olyanok, akik igaz magyar emberek, de azt tapasztalták, hogy a fent nevezett szlovák pártok sokkal határozottabban képviselik az orbánieurópai politikát, mint a Magyar Szövetség.
Ez pedig gáz! Nem kicsit, nagyon!
Nem lehet azzal kampányolni, hogy nekem nincsen véleményem épp arról, amiért meg kellene, hogy válasszatok.
Tobzódik az egyéni kreatív kampány, Zizi – Bambi – körhinta, csak a lényeg nincs kimondva, anélkül viszont ez így csak egy vásári attrakció.
Egy, csak egy legény van talpon a (Fel)vidéken, aki a párt elnöke nélkül kénytelen végigkampányolni a választás előtt időszakot.
Hova tűnt Démon Hi… Forró Krisztián???
Bizonyára elfáradt az elnökválasztási kampányban, viszont azt tudatosítania kellene, hogy ezen a választáson ő veszíthet a legtöbbet, mert ha a MSZ bukja a választást, akkor Forró sem indulhat a nyári tisztújító választáson újra.
Van még pár napunk, hogy összeszedjük az erőinket.
Legyen már annyi önbecsülésünk, hogy bejuttatjuk Berényi Józsefet, mint felvidéki magyart Brüsszelbe!

Papp Sanyi
