MAGYAR KÁRTYA

Szivárványlobogó a megyeházán – de hol a magyar zászló, uraim? 2025. júl. 9.

Besztercebánya, egykor a történelmi Magyarország egyik szíve, ma újra emlékeztet bennünket arra, hogy milyen az, amikor a valós többséget csendes kisebbséggé próbálják fojtani. A megyeháza épületén ott lobognak a zászlók – az Európai Unióé, Szlovákiáé, a megye zászlaja... és igen, a szivárványszínű lobogó is büszkén díszeleg. Mintha ez lenne a legfontosabb identitáselem egy közép-európai megyében. Közintézményen! Mindenféle társadalmi vita, demokratikus egyeztetés, helyi akarat nélkül. Csak úgy kikerült. Mert ma már így megy ez.

De valami feltűnő hiányzik erről a zászlósorról. Vagyis nem is valami – valaki. A magyar nemzet. Mert bár a Besztercebánya megyében több tízezer magyar él, akiknek itt van a szülőföldjük, otthonuk, mégsem lobog a magyar trikolór. Ők nem érdemlik meg, hogy megjelenjenek a hivatalos térben? Mert hát tudjuk jól: ha egy óvoda falára kiraknánk egy aprócska magyar zászlót, már másnap jönne a feljelentés, a cikk valamelyik liberális portálon, és a polgármester mentegetőzne a sajtóban.

És ez így rendben van?

A „büszkeség hónapja” még el sem kezdődött, de a zászló már kinn van. Nem mintha lenne ennek bármi köze a megye működéséhez. Mégis valakik úgy érezték, meg kell hajolni egy ideológia előtt. Egy olyan ideológia előtt, amely nem ismer kompromisszumot, nem kérdezi meg a többséget, csak kinyújtja a kezét – aztán a másikat, aztán elvesz mindent. Először a nyelvet, aztán a szimbólumokat, majd az identitást. 

A magyar zászló nem ideológia. A magyar zászló történelem, kultúra, vérrel írt múlt. Az itt élő magyaroknak nem kell „jogokat követelniük”, csak annyit kérnek: hadd legyenek jelen. Legyen ott a zászlajuk azokon az épületeken, amelyek az ő adójukból is fenntartatnak.

Ha a szivárványos zászlónak helye van, akkor a magyar zászlónak pláne. És ha az egyik megy, akkor menjen a másik is. Jelenleg úgy fest, hogy egyeseknek minden joga megvan, másoknak pedig csak a hallgatás.

Nem, uraim, ez így nincs rendben.

És ha ma nem szólunk, holnap már nem lesz miről szólni.