ZSÍR

Szombat esti láz: Pantera - 5 Minutes Alone 2023. jún. 3.

Azt hiszem, senkinek sem okozok különösebben meglepetést, hogy a keddi (és szerdai) budapesti Pantera koncert utóregéseként épp a texasi metalosok egyik óriási nótáját hozom el az olvasóinknak. Ismerkedjünk hát meg minden idők egyik legfontosabb amerikai zenekarával, mely egy évtized alatt megjárta a mennyet és a poklot is, miközben hibátlan lemezek sorát hozta el a rajongóknak.

Kezdetben vala a sötétség, majd 1981-ben két arlingtoni srác, Vinnie Paul Abbott dobos és Darrell Lance Abbott úgy döntött, hogy két kedvenc zenekaruk, a Kiss és a Van Halen nyomvonalain haladva beleírják magukat az amerikai hard rock történelemkönyvébe. A kezdeti felállást Terry Glaze ritmusgitáros, Tommy Bradford bőgős és Donnie Hart énekes alkotta. 1983 utóbbi kettő lelépett, Glaze beállt a mikrofon mögé és megérkezett Rex Brown basszeros. A banda saját kiadásban három lemezt adott ki ebben a felállásban, melyek annyira nem kavarták fel az állóvizet, hogy ezeket gyakorlatilag meg is tagadta a zenekar, és máig nem tartják az életmű részének, mert gyakorlatilag egy teljesen más zenekar munkái voltak.

1986-ban kirúgták Glazet és New Orleansból igazoltak egy keménykötésű srácra, bizonyos Philip Anselmora, aki hozta magával Louisiana mocskos zenéjét. Persze addigra a bulizós mentalitás önerőből is kopni kezdett a Pantera zenéjéből, egyre szigorúbb dalokat írtak, de még mindig messze voltak attól a nyers energiától duzzadó Panterától, amit megismert a világ. 1988-ban mutatkozott be Anselmo a Power Metal című korongon, mely, ha eltekintünk a zenekar későbbi életművétől, egy egész vállalható hair metal lemez lett.

A fáma úgy tartja, hogy ezzel a lemezzel indultak el a texasiak Los Angelesbe, hogy Sunset Strip bandái között vegyülve szélesebb ismeretségre tegyenek szert, ám amikor meglátták a sminkes, cicanadrágos, leginkább sex, drugs, sokkal kevésbé a rock 'n rollról szóló színteret, inkább hazamentek, és gyökeresen átalakították a zenéjüket.

1990-ben jelent meg a zenekar valódi bemutatkozó korongja, a Cowboys From Hell, ami már egy nagy kiadónál jelent meg. A zene valami őserővel szólalt meg, egyszerre volt heavy, thrash és groove-okkal vastagon átszőtt muzsika. A lemezen még érezni a korábbi heavy metalos megközelítést, Anselmo sikolyai a Judas Priest Rob Halfordját idézik, de a zene messze intenzívebb, nyersebb, mondhatni, tesztoszteronnal felpumpáltabb a brit legendák zenéjénél. És ha már a Priest szóba került, érdemes megjegyeznünk, hogy épp a CFH lemez és annak folytatása miatt alapította meg Halford a Fight nevű zenekarát, ami a Pantera zenéjére adott válasz volt.

A zenekar gyakorlatilag azonnal a metalrajongók kedvencévé vált, 1991-ben félmillió ember előtt léptek fel Moszkvában a Metallica és az Ac/Dc társaságában. És aki azt hitte, egyszeri csoda volt a zenekar lemeze, nagyot tévedett.

1992-ben úgy vonult stúdióba a Pantera, hogy a Metallica Fekete lemeze által hagyott űrt igyekeztek kitölteni: minden korábbinál keményebb, agresszívabb lemezt készítettek. A Vulgar Display Of Power még az elődjénél is kerekebb, talán a legletisztultabb formában mutatta meg, hogyan is képzelik el a kilencvenes évek heavy metalját Texasban. A lemez egy hibátlan slágergyűjtemény lett, a budapesti koncert 14 saját dalából 5 erről a lemezről szólt!

1994-ben már minden a grungeról szólt, a hagyományos metal zenekarok sorra oszlottak fel vagy adták fel a stílusukat, mindenki igyekezett megfelelni a trendeknek, nem úgy a Pantera, akik középső ujjat mutattak a világnak, és még súlyosabb slágergyűjteményt tettek le az asztalra Far Beyond Driven címmel (ami szintén öt dallal képviseltette magát). Az I'm Broken című dal egyenesen Grammy-jelölésig jutott. A lemez hihetetlen sikerét mi sem igazolja jobban, hogy miközben a magyar listákat Zámbó Jimmy, Sipos F. Tamás, a Soho Party és hasonló szörnyűségek uralták, ez a brutális lemez még a MAHASZ 7. helyéig is fel tudott kúszni!

Ez volt az a turné, mely során Anselmo a hátfájdalmai enyhítésére a lehető leghülyébb módszerhez nyúlt: műtét helyett a heroint választotta, ami miatt fokozatosan eltávolodott a társaitól, és végül a zenekar széthullásához vezetett. 1995-ben amúgy mellékesen összerántotta a New Orleans-i haverjaival a Down zenekar zseniális első lemezét, a NOLA-t, és az új Pantera lemez írásába egyáltalán nem folyt bele. Az Abbott tesók és Rex folyamatosan próbálta elérni Anselmot, de hajthatatlan maradt, még az éneksávok feléneklésére sem utazott Texasba, hanem egy New Orleans-i stúdióban vette fel az éneket. De még így is minden idők egyik legsötétebb, legelborultabb lemezét készítették el The Great Southern Trendkill címmel. A lemezből árad az öngyűlölet, a szélsőségesség, miközben valóban csodálatos dolgokat is sikerült rögzíteniük, mint a Floods című dalt, melynek gitárszólóját beválasztották minden idők legnagyszerűbbjei közé.

1996. július 13-án Anselmo az egyik koncertjük után túladagolta magát, és a klinikai halál állapotába került, csak a kiérkező mentőknek sikerült visszahozni az életbe az énekest. Ezt követően az énekes komolyabban magába szállt, és úgy tűnt, sikerül is felülkerekedni a démonjain, ám időről időre ismét visszaesett. 1997-ben, hogy bizonyítsák, a zenekar még létezik, kiadták az Official Live: 101 Proof címet viselő koncertlemezt, amire két új dal is felkerült. Anselmo ezek után ismét eltávolodott a zenekartól, különféle projektekkel ütötte el az időt, így roppant hosszú idő telt el, a zenekar 5. nagylemeze, a Reinventing The Steel megjelenéséig.

Az utolsó korong 2000-ben jelent meg, és sikerült visszakanyarodniuk a kilencvenes évek hangzásához, gyakorlatilag a heavy metalnak íródott ódaként is felfogható a lemez, mely ugyan tartalmazott gyengébb pillanatokat, mégis reményre adott okot, hogy a kilencvenes évek legfontosabb amerikai metalbandájába visszatért az élet. Az élet viszont úgy hozta, a 2001. szeptember 11-i terrotámadások miatt félbeszakították a turnétjukat, és nem túl jó hangulatban köszöntek el egymástól.

Anselmo visszavonult New Orleansba, hogy pihentesse a hátát, de közben újra összejött a Down-os haverokkal, hogy felvegyék a második lemezt, amit meg is turnéztattak. Az Abbott-tesók nem nézték ezt jó szemmel, különösen, hogy nem tudtak beszélni az önfejű énekessel, aki aztán a hard core Superjoint Rituallal is összehozott két durva lemezt. Mindezt tetézte, hogy részegen (beszívott állapotban) mindenféléket nyilatkozott arról, hogy a Panterának vége.

Vinnie Paul és Dimebag pedig 2003-ban döntött úgy, hogy akkor tényleg vége. Damageplan néven hoztak össze egy új bandát, mely a Pantera groove-osságát gondolta tovább, Anselmonak és Rexnek ott volt a Down.

Miközben mindenki azt várta, hogy egyszer kibéküljenek a felek, és újra összeálljon a Pantera, 2004. december 8-án Columbus városában beütött a krach: egy elmebeteg a Damageplan koncertje közben agyonlőtte Dimebaget. Anselmo persze részegen össze-vissza beszélt a sajtóban, Vinnie Paul minden korábbinál jobban berágott az énekesre, és kategorikusan elutasította, hogy szóba álljon a Phillel.

A történet közel két évtizedre itt ért véget. Az idősebbik Abbot Hellyeah néven összehozott egy zenekart, ami az USA-ban egész szép sikereket ért el, Anselmo hozta a formáját: Down, Superjoint Ritual, Philip H. Anselmo & The Illegals, En Minor és számtalan egyéb projekttel, Rex pedig a Kill Devil Hill nevű zenekarával készített felvételeket. Aztán 2018-ban Vinni Paul is elment, így nem maradt akadálya annak, hogy Anselmo lerója a kegyeletét a sikerei kovácsai, az Abbott-testvérek előtt.

És hogy ez hogyan sikerült, azt a koncertbeszámolómból már tudhatják.

Mai dalunk a zenekar talán legjellemzőbb tétele, az 1994-es Far Beyond Driven egyik húzónótája, a 5 Minutes Alone. Nyakizmokat bemelegíteni a hallgatás előtt, intenzív használatukra lehet számítani!