CINK

The New York Times: hazugsággyár vagy független-objektív sajtóorgánum? 2022. jan. 27.

Azzal is kezdhetném, hogy a kérdés költői, de nem lenne helyénvaló. A címben felvázolt két kategória mára teljesen összeforrt, nem igazán volna mit eldönteni. Jobb, ha ott vesszük fel a fonalat, ahol a legutóbb elhagytuk: miféle „ártatlan füllentésekkel” kápráztatta el a nagyérdeműt a NYT, miután sikeresen elmaszatolta az ukrajnai éhínség körül a valóságot? Lehetett-e még fokozni? Sajnos igen. 

Noha addigra nagyjából mindenki számára világos volt már a II. VH idején, mi is a koncentrációs táborok lényege, 

a NYT azzal nyitott, hogy hallgatott. 

Mintha az éppen zajló Holokauszt nem is létezett volna, mindennemű híradást, tudósítást mellőztek. Később, mikor már lehetetlen volt elkerülni a témát, a hátlapon publikáltak ezt-azt. Akkoriban is a NY Times jelölte ki az irányvonalat az amerikai sajtó zömének, hallgatásuk súlya tehát nem csupán önmagában értelmezendő. 

„Ha a Times nem tekintette a zsidó népirtást kiemelt témának, biztos nem is volt az”

Mára már köztudomású tény, hogy a F.O.S. felkent papjai állíthatnak bármit, aztán annak ellenkezőjét is. Így történt, hogy az előbbi recept megfordításával megragadtak egy jelentéktelen, ám érdekeikhez fűződő sztorit és a címlapra tűzték. A folyamat során mindössze egy országot döntöttek romba, mindez 1957-ben történt.

Herbert Matthews kolléga(?) fogta magát – vagy parancsba adták neki, hogy fogja magát, végtére is mindegy – és hegyvidéki búvóhelyén felkereste a lázadóvezér Fidel Castrót. A címlapokon átívelő PR-anyag – a koncentrációs táborokkal ellentétben – akkorát szólt, hogy azonnal Kuba demokrata hősévé, nemzetközi szenzációvá vált a leszerepelt marxista forradalmár.

Nem túlzás tehát kijelenteni, hogy Castró a NYT terméke, a beavatkozásuk nélkül az addigra már alig pislákoló forradalmi lángocska hamar kialudt volna.

Láthattuk tehát, mi több, napi szinten látjuk hogyan kreál a F.O.S. hőst a főgonoszból (ó, BLM!), de egy pillanatig se higgyük, hogy nem képesek ennek a fordítottjára. Ez a Kárpát-Medencében, 2022-ben különösen fontos! 

Ha nem figyelünk, a szemünk előtt csinálnak főgonoszt a mi hőseinkből is.

A jó David Halberstam kolléga (?!) NYT-módra töviről-hegyire megszakértett mindent, aztán úgy döntött – vagy úgy döntöttek helyette, végtére is mindegy –, hogy Dél-Vietnám megválasztott vezetője nem jön be neki. Onnantól kezdve senki sem tarthatta vissza, hogy őrjöngő gyilkosként ábrázolja NGO DINH DIEM-et, akivel kapcsolatban az egyetlen kivetnivaló legfeljebb az első neve betűi által megidézett gonosz szellem lehet, az is csak manapság.

Az akkor uralkodó balos felfogástól átszellemülve, miszerint az amerikai beavatkozás erkölcstelen, illetve a téveszme által vezérelve, miszerint Észak-Vietnám kommunistái az igazi szabadságharcosok, Halberstam egyik lejárató cikket gyártotta a másik után – ismerős, nemde?

A célzottan karaktergyilkos írások zászlóshajója nem kevesebbet hazudott Diemről, 

mint 30 buddhista szerzetes lemészárolását, mindössze azért, mert ellenezték a döntéseit. 

Természetesen a függetlenség mindvégig megkérdőjelezhetetlen maradt, a valóságtól való függetlenség. Ugyanis a mi kedvenc oknyomozó Dávidunk névtelen forrásokra és pletykákra hivatkozva készítette el életművének koronaékszerét. 

Azon már meglepődnünk sem kell, hogy az ENSz csapata később megtalálta mind a harminc meggyilkolt szerzetest, élve és virulva. 

Addigra viszont Diem megítélésén kijavíthatatlan csorba esett, soha nem tudta már tisztára mosni a nevét. Nemsokkal később merénylet áldozata lett, minden hibája ellenére azóta sem látott erőskezű vezető volt a hazájában, a vesztét – amely egy országot destabilizált – minden tekintetben Halberstam és a NYT hamis vádakon alapuló ténykedése okozta. 

Tovább is van, mondjam még?

nyitókép: VOX

forrás: PragerU