VÖRÖS PROSZTÓ

Tisztelet a szenvedőknek, megvetés a kínzóknak! 2025. febr. 26.

Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében minden év február 25-én tartják a kommunizmus áldozatainak emléknapját. Egy országhatárral elválasztva, de a kegyetlen rendszert elszenvedve, emlékezzünk meg mi is a XX. század borzalmairól. 

Ezen az emléknapon emlékezhetünk meg a kivégzettekről, az agyonvertekről, a munkatáborokban, a büntetőlágerekben elhunytakról. Az internáltakról, a kitelepítettekről, a súlyos börtönbüntetésre ítéltekről, a koncepciós perek vádlottjairól, a halálra éheztetettekről, az átnevelő táborok áldozatairól. Tágabb értelemben az ember kiszolgáltatottságáról, a terror elszenvedőiről, a félelemről, a hataloméhségről, a szabadságvágyról. 

A kommunizmus egyik legnagyobb bűne, hogy szétverte az évszázadok óta együtt élő közösségeket és életvezetésüket. Életviteli tapasztalataikat szokásaikat egyszerűen kiiktatta, betiltotta. Elképesztő cinizmussal rendeztek népirtásokat, hogy felszámolják az értelmiséget, hogy elpusztítsák a parasztságot, hogy kiirtsák a papságot és az arisztokráciát. Megtették azt, amit egyetlen más diktatúra sem követett el: felszámolták a magántulajdont, amely eddig szent és sérthetetlen volt. Az embereket kizavarták házaikból, elvették a földjeiket, üzemeiket, a vagyonukat. Elkobozták a rádiókat, a telefonokat, a járműveket. Megfosztották őket a szellemi kincsektől, eltiltották a hivatásuktól. 

Gyilkoltak, kitelepítettek, internáltak, bebörtönöztek. Megbélyegeztek és maguk közül kivetettek mindenkit, akiket a bolsevik, kommunista rendszer vélt vagy valós ellenségeinek tartottak. 

Az előző század háborúi rengeteg áldozatot követeltek. Minket, magyarokat a történelmünk során oly sok vészterhes időszakot túlélő nemzetet – a szuverenitásunkat, a szabadságunkat és az életünket veszélyeztető külső erők nyomása – a kommunizmus is sújtott. A közben eltelt kevéske idő miatt még mindig érzékeljük a beteg eszme hatásait, és annak következményeit. Az idősebb generáció számára ezt nem kell túlmagyarázni. Élnek még az áldozatok, vagy éppen az áldozatok közvetlen leszármazottjai között is akadnak sokan, akiknek nem csupán tudása, hanem húsba vágó tapasztalata van a kommunista terrorról.

Mára azonban felnőtt egy teljes generáció, akiknek mindez semmit nem jelent, jó esetben a szülőknek és nagyszülőknek köszönhetően még lehet fogalmuk arról, hogy milyen is az, amikor elveszik az egyén szabadságát, amikor félelemben kell élnie. És vannak százezrek, akiknek mindez már végképp semmit nem mond. Beleszülettek a szabadságba, és nem volt, aki elmondja nekik, hogy milyen volt az élet néhány évtizeddel ezelőtt.

A néphumor az egyik eszköze, hogy soha ne merüljön feledésbe a vörös terror, és a fiatalabb generáció legalább a gyilkos humoron keresztül találkozzon a történelemmel. 

Elhivatott kommunista szövetkezeti munkás

Egy kommunista paraszt reggel kimegy a földre kapálni. Összeszedi magát, de a kapuban megáll:
- No! Lenin könyv nálam van, párttagsági nálam van, Pravda nálam van, minden rendben! Mehetünk!
A falu végén ismét leellenőrzi magát:
- Lenin élete nálam van, párttagsági igazolvány nálam van, Pravda nálam van. Mehetek tovább!
Kiér a földekre, megint végignézi magát:
- Lenin élete nálam van, párttagsági nálam van, Pravda nálam van, minden rendben... Hű a picsába, a kapát meg otthon felejtettem!

Hatalom

A vörös politikusok mindig a mi javunkat akarják, mi viszont csak nem akarjuk odaadni nekik!

Pistike

- Gyerekek, ma ismételni fogunk, ki tudja nekem megmondani, hogy mi a kommunizmus legfőbb célja?
- Én tudom, - kiáltja Pistike, miközben majd kiesik a padból. - A kommunizmus célja, hogy minél jobbá tegye az ember életét.
- Nagyon jó Pistike, kitűnő! Na de, meg is tudod-e nevezni azt az embert?

Közös feladatunk minden tőlünk telhetőt megtenni annak érdekében, hogy kommunizmus és a kommunista utódok befolyása soha többé ne térjen vissza a Kárpát-medencébe.

Nem csupán annak XX. századi, vörös csillagos válfaja, hanem semmilyen XXI. századi kifestett, neobolsevik változata sem.