LIBERNYÁKULUM

Tolerancia, arrogancia és konkurencia 2022. jan. 19.

Lassan írom, hogy a verebek is megértsék. Az LMBTQ-lobbi pofátlan, tolakodó, kiskorúakon, keresztényeken és másféle értékközösségeken átgázoló kíméletlen nyomulása a példa arra, amiért ezt a lócitrom illatú társaságot mindennel lehet vádolni, csak toleranciával nem, hiszen pont ők az a „kisebbség”, akik mindent figyelmen kívül hagyva, ráerőltetik akaratukat, céljaikat, ideológiájukat, másságukat azokra, akik ebből, köszönik szépen, de nem kérnek. 

Ez ömlik már ránk minden liberális médiától kezdve az Európai Parlamentig bezárólag, mint náthaszezonban a takony. Nem azért, mert bárkit is a normális emberek közül ez érdekelne, hogy egyébként a mi adónkból magát gyíkká, vagy sárkánnyá átoperáltatott sejthalmaz otthon éppen a földről eszik-e egy tálból a kutyájával, vagy a rózsaszín színbe szerelmes, és azzal házasságra lép, hanem azért, mert kimennek az utcára tüntetőleg, mutogatják magukat és bájaikat, kigúnyolják és megszentségtelenítik a kereszténység szimbólumait és szentjeit, szórakozásból meggyalázzák a templomainkat, hogy nekünk, a normális társadalmi életre vágyóknak, a gyermekeinknek kelljen magyarázni, hogy ezek a bácsik, akik nénik, vagy egy személyben mindkettők, vagy gyíkok, vagy miegymások, a társadalmi életünk krémje, akikből a liberális világfelfogás szerint már csak azért is vezető beosztású hivatalnokokat kell csinálni ennek a közösségnek, ha van rá tehetsége ha nincs, hogy bebizonyítsák, mennyire nyitottak vagyunk ez iránt a beteg hajlam iránt, ami leginkább a pszichiáterekre és nem a köznépre tartozik. 

Az LMBTQ-lobbi nyomulásában, és a balliberális elitnek e téma iránt vonzódó érzékenyítésében logikát keresni olyan, mint a lepratelepen a C-vitamin szedésének hatását vizsgálni a sárgaság ellen.

Két világ van, és küzd ma egymás ellen. Azoké, akik nem akarják ezt a mocskot, vagy moslékot, vagy szexuális arroganciát az utcán látni, mert nem tartozik oda. Remélem eddig érthető, madár úr? És van a másik, akik nyálcsorogtatva hirdetik, mennyire menő is az, hogy ha valaki felvállalja magát, azt a bátorságot, hogy ő hermafrodita giliszta, aki beszélni is tud. És ha meggondolja magát, és havonta nemváltó műtéteket végeztet el a testén, ez rendben van. 

Ez nem azt jelenti, hogy beteg, hanem hogy bátor. Ez olyan antagonisztikus ellentét. Mint a kommunizmus és a kereszténység.

Mert az Istentagadók, soha nem fogják megérteni az Isten hívőket. De nem is kell, mert a materializmus győzelme a hit felett csak a halál előtti percig tart a kommunistáknál is. 

Van egy harmadik megoldás is. Mindenki élje a saját életét, úgy, hogy a másikat ezzel ne zaklassa fel, ne botránkoztassa meg, és ne kényszerítse őt olyan megnyilatkozásokra, mint ez a mostani is. Aki buzi, meleg, leszbikus, hibrid hermafrodita, vagy éppen kottonkirálynő, az legyen. Odahaza a négy fal között. A normális emberek sem viszik ki az utcára, hogy a hálószobájukban, hogyan szeretik az asszonyt, mert az nem tartozik senkire, vagy ha úgy gondolják, hogy igen, akkor az illető beteg, és gyógyítani kell 

Attól még senki sem lesz nagyobb politikus, ha naponta hitet tesz valami olyan dolog mellett, ami tolerálható a házunk bejárati ajtajáig, belülről, de a kerítésen túl már nem. 

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ezt a szennyet, be akarják vinni az óvodákba, az iskolákba, hogy a gyermekeknek, az amúgy is millió hatásnak kitett egészséges lelki világát, teljesen összezavarják az előre erre kiképzett genderszakos pedagógusok, mert ilyen is van már. De ha valaki ezt akarja, kezdje saját gyerekeivel és ne a másét kínálgassa prédának. Majd látjuk a kis rigók kikelése után mi lesz a szitu. De, ha már valaki olyan kretén, hogy azt gondolja, hogy a kisebbségi létben élő nemzeti közösségek, és a gyíkká operált, tüntetőlegesen szivárványhajú hibrid közösségek azonosak, és egy kategóriába tartoznak minden külső és belső különbözőségük ellenére is, politikusként legalább hülyébe ne menjenek le, mert sajnos, ma már ott is óriási a konkurencia.

(nyitóképünk illusztráció, forrás: conservation)