
ZSÍR
Új elnököt választott a Csemadok Lévai Területi Választmánya – Kovács Péter veszi át a stafétát
2025. jún. 23.
Június 21-én tartotta közgyűlését a Csemadok Lévai Területi Választmánya Léván, a járási székhelyen. A területi szervezet vezetésében jelentős változás történt: Török Alfréd, aki hosszú évekig irányította a testületet, ezúttal már nem vállalta az elnöki tisztséget. A közgyűlés keretében a küldöttek új vezetőt választottak a következő időszakra.
A választáson 29 szavazásra jogosult küldött vett részt, közülük 28-an adtak le érvényes szavazatot. Kovács Péter 17 voksot szerzett meg, míg ellenfele, Sárai András 11-et kapott. A két jelölt beszédeikben több pontban is hasonlóan fogalmaztak: mindketten érzékenyen ráéreztek arra, mire van szüksége a helyi közösségnek, és hol gyökereznek a szervezeti működés problémái.
Sárai András átláthatóbb országos működést, hatékonyabb pályázati forráslehívást, valamint a fiatalok és a művészlelkek bevonását szorgalmazta. Kovács Péter a sportesemények, közösségi programok, előadások, kerekasztal beszélgetések és viták fontosságát emelte ki.
Megígérte, hogy egy éven belül az összes alapszervezetet személyesen is felkeresi, továbbá hangsúlyozta az együttműködés, a kapcsolatok erősítésének és a 21. századi eszközök kiaknázásának fontosságát.
A választás eredményeképp a küldöttek Kovács Péternek szavaztak bizalmat, aki ezentúl a Lévai Területi Választmány új elnökeként folytatja a munkát.
Közösségi oldalán így fogalmazott: „Hálásan köszönöm a bizalmat, a Csemadok Lévai Területi Választmánya elnökeként igyekszem legjobb tudásom szerint gazdagítani a kulturális életet térségünkben.”
A leköszönő Török Alfrédnak a közgyűlés résztvevői köszönetet mondtak a több évtizeden át végzett áldozatos munkájáért.
A Területi Választmány tagsága is részben megújult: három tag leköszönt a testületből, helyükre új, fiatal tagok kerültek, így a választmány összetétele frissült, fiatalodott. A mesterségesen kialakított Lévai járás három régióból tevődik össze, és az új tagok révén ezek mindegyike – Fegyvernek, Százd és Lekér – képviselethez jutott a testületben.
A közgyűlésen javaslat hangzott el az országos elnöki posztra is: a küldöttek Kiss Beátát ajánlották a Csemadok országos elnöki tisztségére. Kiss Beáta a Lévai Területi Választmány aktív tagja, hosszú évek óta meghatározó szereplője a helyi kulturális életnek. A térségben nőtt fel, jelenleg is itt él és hosszú éveken át itt dolgozott.
A közgyűlés nemcsak személyi döntésekről szólt, hanem a jövőbe vetett hitről, a közösségi értékekről és az összefogás erejéről is tanúbizonyságot tett. A megújult választmány célja, hogy aktívabb, nyitottabb és sokszínűbb kulturális életet biztosítson a Lévai járásban élő magyar közösség számára.

Mácsadi István
