CSAK A KEZÉT FIGYELD!
Védelmi pénz - ez igaz?!
2024. febr. 29.
Egészen új keletű dolog ütötte fel fejét a felvidéki magyar politikában. Az anyagiakat igencsak szerető Orosz Örs azzal vádolta meg a Körkép.sk hírportál egészét, hogy a közéleti személyiségeknek védelmi pénzt kell fizetnie, cserébe a szerkesztőség nem bolygatja a politikusok kétes ügyeit.
A Magyar Szövetség február 24-én szombaton megtartott sajtótájékoztatóján Orosz Örstől elhangzott vádnak vajon van valóságalapja?
Király Zsolt oknyomozó tevékenységének köszönhetően már több politikus elvérzett. Különböző politikusokról, szervezetekről derített ki egyet s mást. A közelmúltban azonban már vártunk a szintén Világi Oszkárhoz több szállal is köthető Bauer Ildikó állítólagos piszkos üzleteiről is még több konkrétumot, amit a hírportálon beharangoztak, de az ügy rejtélyes módon annyiban maradt.
Azonban Bauer Ildikó a kudarcos önkormányzati választások után szinte eltűnt a közéletből. Az is elképzelhető, hogy a portál ezért nem firtatta tovább Bauer üzleti tevékenységét.
A Csemadok zoboraljai telekvásárlásáról, a szervezetben uralkodó uram-bátyám viszonyokról is hangos volt egy ideig a portál. Február 12-én egy figyelmeztető mondat kikerült a hírportál falára, de azóta annak sem lett különösebb folytatása.
Az idő viszonylagos rövidsége miatt nem tudjuk, hogy a Csemadok körüli kétes ügyeknek lesz-e még valamiféle folytatása, nem tudhatjuk pontosan mi állhat a csend hátterében.
Orosz Örs védelmére kelt az egykor Orbánt gyalázó Mózes Szabolcs is, aki a védelmi pénzek mivoltát egyáltalán nem kérdőjelezi meg. Ő még tovább mélyítené az árkokat. A sorai szerint nem a becsületesség, tisztességesség és az emberek tájékoztatása kell legyen az elsődleges célpont, hanem ki kell deríteni, ki az, akinek az az érdeke, hogy róla és a bajtársairól lerántsa a leplet.
Mózessel ellentétben én nem vagyok biztos a védelmi pénz létezésében, annak ellenére, hogy sok érdekesség történt már a Körkép.sk háza táján.
Azonban ha valóban létezik a védelmi pénz befizetése, az a felvidéki magyarság számára nagyon szomorú hír. Azt tudjuk, hogy Orosz politikai tevékenysége az itt élő magyarság leggazdagabb oligarchájához köthető, kinek a védelmi pénz befizetése nem jelentene különösebb anyagi kiesést.
Orosznak így tehát van, lenne rá pénze. A felvidéki magyarság pedig reméli, Király Zsoltnak nem nagy az étvágya.