CINK

Žožó ezzel kiteregette a „kórképét” 2024. dec. 19.

Van az embernek olyan érzése, hogy a Körkép mintha szinte várt volna Molnár Judit cikkére.

Érződik ugyanis – amióta kiderült, hogy ki lett a MaSzövi elnöke, ami úgymond keresztülhúzta Gyimesi azonnali távozási lehetőségét –, hogy a „messziről jött zsebmegváltó” légüres térbe került.

Hiszen a Taraba-féle szlovák nemzeti akolba való dobbantási apropó az lett volna, hogy ha a „világias” jelölt győzött volna (amiért Žožó nem keveset tett – az esélytelen Becse futtatásával, azaz a kemény mag megosztásával), így azt kommunikálhatta volna, hogy neki a hidasodó pártban már nincs semmi keresnivalója.

De a körmönfont kalkuláció azon nyomban dugába dőlt, ahogy a közgyűlés egy nemzeti, szuverenista, konzervatív (és nem mellesleg duraysta) elnököt választott a párt élére.

A vergődés Don Gyurajnál és hűséges szolgájánál, Žožó Panzánál azóta is érezhető.

Most viszont jött a mentőöv. Lehet végre Gyurajból mártírt kreálni és megpróbálni hitelesíteni az újabb árulását (Igor gazdáját pár hónappal korábban árulta el – most az általa megvezetett, jóhiszemű konzi magyarok vannak soron).

Žožó pedig a fekáliából való várépítés feketeöves nagymestere, ahogy a magyar pártok elnökeinek lejáratásában is felülmúlhatatlan. Most pedig Gyégyé-papa ügynök múltjával kapcsolatos ma7-es „kamingout” kapcsán kapott egy „vlecskányi” illatos anyagot a (gyász)munkához.

Ami ezt a hónaljszagú erőlködését illeti Judit állításai cáfolata kapcsán, igencsak kínos az ügynökmúltat azzal cáfolni, hogy ez már régen ismert tény volt, GyéGyé Jr. pedig már exkuzálta magát a papa rögös hagyatéka miatt.

Hát, nem, kedves legfőbb főszerkesztő úr! Ifjabb Gyé ugyan nyilvánosan bocsánatot kért apja mečiari kisiklásáért, de az ügynökmúltról, a nemzeti törekvések alamuszi fúrásáról eddig nyilvánosan senki nem írt.

Pusmogtak ugyan sok mindenről az emberek, beleértve az ifjabbik GyéGyé vaskos aktájáról is a szolgálatnál, de mérvadó médiumban lehozni a kellemetlen tényeket és nyilvánvaló következtetéseket eddig senki nem merte. Úgyhogy, ez a cáfolat igencsak harmatosra sikerült, „kolléga úr”!

Aki érzi és érti a Judit cikkében leírtak súlyát, az elmondhatja magáról, hogy átlát a szlovenszkói szervek által gerjesztett kommunikációs ködön (spravodajské hry) és meglehetősen jól belelát a felvidéki magyar politika boszorkánykonyhájába is.

Aki pedig nem, annak sajnos még sokat kell olvasnia, tanulnia és főleg tapasztalnia, hogy megértse a lényeget.

Az pedig nem más, mint egy kopottas közmondás örök érvényű igazsága: az alma nem esik messze a fájától...