ILLIBERÁLIS

Kimondta az igazat (!) a New York Times – szétkapták, mint a versenybiciklit 2022. márc. 21.

Sokat foglalkoztunk már korábban a New York Times hazugságaival (például itt, itt és itt), de a napokban egészen meglepő dolgok történtek az eddig irányadónak tekintett lapóriás háza taján. Két kiemelt ügyet illetően is képesek voltak félretolni a kötelező narratívát és belekóstoltak abba, milyen is leírni a valóságot, az igazat. 

Első körben a Fehér Ház üres dumája helyett megírták, hogy Bájden Vadász (Bájden Jóska drogos kis-nagyfia) füle mögött tényleg vaj van, ez bizonyított tény. A korábban oly hűséges csahosok sleppje – ez idáig füttyszóra követték a NYT iránymutatását – hirtelen bekussolt, vagy ami még jobb, annál agresszívabban harsogta a narratívát, amit a világ legpöpecebb és legfehérebb öregotthonából elvitelre rendelt. Most azonban a második atombombát vesszük górcső alá, melyet sokak meglepetésére éppen a NYT „ejtett be 20 méterről” amolyan Fegyásan a liberális kártyavár eleve ingatag közepébe: 

„Amerikában veszélyben a szólásszabadság”

Az öles bekezdésekből összerakott elemzés nem holmi véleménycikkecske, amit egy névtelen publicista jegyez és valahol a felület sarkában szorítottak neki szemérmesen helyet. De nem ám! Címlapsztori, közvéleménykutatásokon alapul és a szerkesztőség kulcsfigurái állították össze. Megbízható lakmuszpapírként a libbantabbaknál is libbantabbak azon nyomban be is ígérték a NYT szerkesztőinek: lesz itt hadd el hadd, meg dádá! 

Egyesek egyenesen a szerkesztőség lemond(at)ását szorgalmazzák, 

de ne szaladjunk ennyire előre. Nézzük meg, mit is írtak pontosan a Saulból Pállá avanzsált NYT-os kollégák, aztán gondolkozzunk el közösen az olvasottakon, végül szembesüljünk azzal, mit is várhat ma a Nyugat fellegvárában az, akikimondja az igazat; legyen az Donald Trump vagy a NEW YORK TIMES.  

A modern társadalom által hangoztatott tolerancia és felvilágosodás ellenére az amerikaiak elveszítik egy szabad ország polgárainak alapvető jogát: a jogot, hogy nyilvánosan elmondhassák a véleményüket, anélkül, hogy attól kellene tartaniuk, hogy megszégyenítik vagy kitaszítják őket

– erre mondaná a Feri, hogy „ajjaj”. 

Egészen meglepő viszont, hogy az idáig liberális szent tehénnek hitt NYT egyformán kiemeli a jobb és a baloldal felelősségét:

A baloldalon sokan nem hajlandóak elismerni, hogy a cancel-kultúra egyáltalán létezik, és úgy vélik, hogy azok, akik panaszkodnak rá, fedezik a bigottakat, a gyűlöletbeszéddel házalókat. 

„A jobboldaliak, akik a törlési kultúra veszélyességét szajkózzák, a cenzúrának egy még szélsőségesebb változatát fogadják el a gyorsan változó társadalom elleni védőbástyaként; olyan törvényeket hoznak, amelyek betilltják a könyveket, gúzsba kötik a tanárok kezét és elriasztják a nyílt vitát az osztálytermekből.”

Ezen a ponton azért elengedhetetlen hozzátenni, amit a NYT elhallgat – csodát azért tőlük se várjunk, legfeljebb Márki-Zay félét –, a jobboldali törvények bizonyos korcsoportokra, fejlődésben lévő lelkekre vonatkoznak. A felnőttkort elérve mindenki arról témázik és olyan könyvet olvas, amilyet csak szeretne. 

Ami meg a tanárokat illeti, aki a különböző ágendák kiszolgálása nélkül nem tudja elképzelni a hivatást, menjen inkább politikai agitátornak, vagy lobbistának és hagyja békén a gyerekeket – ez utóbbiak egyébként sokszor összemosódnak, sajnos. 

Az pedig nem nyílt vita az osztályteremben és azon kívül sem, hogy „akkor Pistike mától kislánynak is öltözhetsz, sőt az is lehetsz, át is operáltathatod magad, és a mamának meg a papának kuss a neve ez ügyben. Még a Béluskával is csókolózhatsz, de ha azt mered mondani – a maradi szüleiddel egyetértve –, hogy ilyeneket sem normális kisfiú, sem normális ember nem csinál, akkor lesz neked nemulass!”

„Az embereknek képesnek kell lenniük arra, hogy saját álláspontot képviseljenek, kérdéseket tegyenek fel, hibákat kövessenek el, és akár népszerűtlen, de jóhiszemű véleményt mondjanak el olyan kérdésekben, amelyeken a társadalom még mindig dolgozik - mindezt anélkül, hogy a »törléstől« kellene tartaniuk.”

Jó reggelt! Azért megvan az émelyítően zamatos bája annak, amikor azért kell megdícsérni – ugyanis a dícséret most tényleg jár! – egy sajtóorgánumot, mert leírja a napnál is világosabbat. 

A felmérés szerint a felnőttek 84 százaléka szerint »nagyon komoly« vagy »valamennyire komoly« probléma, hogy egyes amerikaiak nem beszélnek szabadon a mindennapi helyzetekben, mert félnek a megtorlástól vagy a kemény kritikától.

Azok az eszmék, amelyeket nem támadnak meg az ellenvélemények, azt kockáztatják, hogy gyengévé és törékennyé válnak, ahelyett, hogy megerősödnének a kemény ellenőrzés hatására. Ha a beszédet megfojtják, vagy ha a másként gondolkodókat kizárják a közbeszédből, a társadalom elveszíti konfliktusmegoldó képességét is, és a politikai erőszak veszélyével néz szembe.

Nem elég, hogy releváns gondolatokat fogalmaznak meg, jobb és baloldalt egyaránt ekézik, de még az internet bűzös mocsaráról és a kétes etikájú tech. cégekről is lerántják a leplet:

A mi korunk, különösen a mi korunk, nem erre [már a szólásszabadság élnihagyására – szerk.] van kitalálva; a közösségi médiát elárasztja a kipellengérező, szurkálódó, szidalmazó és lekicsinylő beszéd. Az online félretájékoztatás és dezinformáció áradata fokozta ezt a feszültséget. Az internetet méltóbb és kegyelmet ismerőbb hellyé tenni senkinek sem áll érdekében, különösen nem az azt irányító tech. óriások többségének.

A kötelező Putyinozás azért nem maradhatott ki: 

Vlagyimir Putyin Oroszországában a világ tanúja annak, hogy a kormány cenzúrával és bebörtönzéssel megfojtja a szólásszabadságot. Ez nem az a fajta fenyegetés a szólásszabadságra, amellyel az amerikaiaknak szembe kell nézniük. Valami mégis elveszett; a felmérés egyértelműen azt mutatja, hogy az amerikaiak ma elégedetlenek a szólásszabadsággal, legalábbis azzal, ahogyan azt megtapasztalják és értelmezik.

Ismét egy érdekes kiszólás, mely alapján azt is feltételezhetnénk, hogy a szerkesztő kollégákat hibernálták az utóbbi évtizedre, aztán most, miután kiolvadtak, rádöbbennek a velünk élő evidenciákra:

„A szólásszabadság teljes mellszélességgel való védelme egykor liberális eszmény volt. Úgy tűnik azonban, hogy sok progresszív elvesztette a hitét ebben az elvben.”

Nem csupán „úgy tűnik.” Tovább is van, idézzem még?

A toleranciáért folytatott harcuk során sok progresszívak intoleránssá váltak azokkal szemben, akik nem értenek egyet velük, vagy más véleményt nyilvánítanak, és olyan önigazságosságot és cenzúraféltést vettek fel, amelyet a jobboldal sokáig képviselt, és amitől a baloldal sokáig irtózott.

A következő mondatot olvasván pedig még Soros Gyurka nyílt(an vesztébe rohanó) társadalma is megnyalhatja mind a tíz ujját: 

A munkahelyen, az egyetemen, a közösségi médiában és máshol a jóhiszeműségből népszerűtlen nézeteket hangoztató emberek megtámadása a zárt társadalom gyakorlata.

Vigyázat, újabb csodával határos felismerés következik: 

„Különbség van a gyűlöletbeszéd és az olyan beszéd között, amely olyan kihívások elé állít minket, amelyeket komplikáltnak vagy akár sértőnek is találhatunk.”

...nem a jogi korlátok jelentik az amerikaiak szólásszabadságának egyetlen korlátozását [jogi korlátozások alatt a már emlegetett oktatási intézményeket érintő Republikánus törvényjavaslatokat értik – szerk.]. Az egyetemi kampuszokon és számos munkahelyen a mások által károsnak vagy sértőnek tartott beszéd nemcsak online megszégyenítést, hanem a megélhetés elvesztését is eredményezheti. Egyes progresszívek úgy vélik, hogy ez szükséges, sőt üdvözlendő ellenőrzés a hatalmon lévők számára.

Köszöntsük hát a mátrixból frissen szabadult NYT szerkesztőségét a valóságban! Hurrá, hurrá!

Mindent összevetve meglepően korrekt, szembenézéssel felérő anyagot sikerült összerakni. Arthur király legendájában, amikor a lovagok a Szent Grál felkutatására indulnak, azt a tanácsot kapják, hogy ott kezdjék a keresést, ott hatoljanak be a rengetegbe, ahol a számukra a legsötétebbnek tűnik. A kötelező Putyinozástól, jobboldallal riogató mantráktól eltekintve – főleg, hogy ezek nem maradtak alapos ellenpontozás nélkül –, a New York Times szerkesztői gárdájának ez most sikerült. 

Derekasan meg is kapták érte a magukét, amely még inkább bizonyítja a felvetett probléma heveny mivoltát. 

Jobboldalról (lásd a fenti FOX News összeállítást) enyhén lekezelő, ám kedélyes stílusban incselkednek a NYT-szal, mint azzal, aki újra feltalálja a faéket, de valójában üdvözlik a pálfordulást. A turbóliberálisok és progresszívek viszont... 

Bámulatos, hogy akik egyik nap még istenítették a lapóriást, azok most bőnyállal, fröcsögve köpködik, azt észre sem véve, hogy sebészi pontossággal bizonyítják, mindazt, amiről a felvetés szólt. 

Olbermann még egészen visszafogottan tweetel, noha a szerkesztőség szerinte is elvesztette a fonalat. „MINDENFAJTA vélemény megfogalmazása szabad. Arra viszont NINCS szabadság, hogy MINDEN véleményünk következmények nélküli legyen” – írja az egyébként gondolkodásra sarkalló sorokat, ám arra nem tér ki, mely következmények férnek még bele. Esetleg csak a megélhetés elvesztése, szakmai ellehetetlenítés, vagy mint a franciaországi tanár esetében, a lefejezés is? 

„A NEW YORK TIMES tüzet kiált egy zsúfolt színházban.”

Nos, igen, mindezt csupán annyival kell kiegészíteni, hogy a zsúfolt színház már javában ég, de mindenki más átszellemülten az előadásba merül, a valóságot teljesen kizárva. 

Mások már annyi intellektuális erőfeszítést sem vittek bele, mint Olbermann, egyszerűen kinyilatkoztatták, hogy a NEW YORK TIMES-nál van mától a Fekete Péter. 

„Ez a szólásszabadságról alkotott vélemény döbbenetesen hamis”

„Az olvasók megsemmisítik a NYT-t a szólásszabadsággal kapcsolatos megdöbbentő állításai miatt”

„A New York Times szerkesztőségének vissza kéne vonnia a cikket és lemondani”

Hogy is mondják, „a forradalom felfalja saját gyermekeit?” Mindazáltal, a NYT szerkesztőségt innen is buzdítanánk. A hazugságokkal való maszatolás helyett folytassák az igazság keresését – ez semmiképpen sem lehet rossz ötlet, főleg, ha valaki újságírással akar foglalkozni. 

Zárásul néhány témaötlet, hiszen Vadász Bájden laptopján és a szólásszabadság problémáján túl is van bemutatandó igazság: 

– mondjátok ki az igazságot a menekültekről és a migránsokról, 

– mondjátok ki az igazat a határvédelemről, 

– írjátok le, hogy van különbség a férfiak és nők közt (pro. tipp: csak az egyik lehet apa, a másik meg anya)

– helyezzétek arra a polcra Bájden Jóskát, ahová való

– és végül: kívánjatok büszkén „Boldog karácsonyt!”

nyitókép: P7

New York Times/FOXNews/P7