RIA-RIA

Nem temetni kell, hanem építeni – Így leszünk újra tényezők 2026. nov. 12.

Tegnap feltettem a kérdést: meddig tapsolunk még a saját kivégzésünkhöz? A reakciók egyértelművé tették, hogy ez a seb mindannyiunkban elevenen sajog. De a diagnózis önmagában kevés. Ha tegnap leírtuk, miért tévút a kárörvendő önpusztítás, ma arra kell válaszolnunk: pontosan mi kell ahhoz, hogy ne csak túléljünk, hanem újra tényezők legyünk? 

Elsősorban teljesen új, hiteles arcokra van szükségünk, akik ott vannak a terepen az év minden napján. Olyan helyi vezetőkre, vállalkozókra, tanárokra és civil aktivistákra, akiknek a szavára azért figyelnek oda az emberek, mert letettek már valamit az asztalra, és nem a politikából akarnak megélni, hanem a közösségért akarnak tenni. A hitelesség a mindennapi jelenlétből és az egyenes tartásból fakad. Ha a választó azt látja, hogy végre olyanok állnak ki elé, akik ismerik a helyi utak állapotát, a kisvállalkozók terheit vagy a régió valós gazdasági gondjait, akkor újra lesz kire felnézni. 

De az új arcok mit sem érnek valódi témák és ügyek nélkül. Évek óta elkövetjük azt a hibát, hogy kizárólag a nemzetiségi sérelmekre és a nyelvi jogokra szűkítjük le a mozgásterünket – mintha egy dél-szlovákiai magyart vagy szlovákot nem ugyanúgy az infláció, az elszabadult energiaárak, a katasztrofális egészségügy vagy a leszakadó járások sorsa nyomasztana. 

Nem azt mondom, hogy fel kell adnunk a magyarságunkat, hanem azt, hogy a nemzetiségi kérdések mellé kellenek a mindennapi életet meghatározó, univerzális szakmai ügyek is. Olyan témák, amelyekkel nemcsak a sajátjainkat szólítjuk meg, hanem megnyitjuk a kapukat, és akár még szlovák szavazatokat is be tudunk csempészni a kosarunkba. Ha egy déli járásban lakó szlovák azt látja, hogy a magyar jelölt hatékonyan küzd a munkahelyteremtésért, a korrupció ellen vagy a lerohadt regionális infrastruktúra fejlesztéséért, az nem a nemzetiségre fog szavazni, hanem a józan észre és a kompetenciára.

Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a háttérben komoly szakmai műhelyek épüljenek. Olyan szellemi bázisok kellenek, ahol közgazdászok, jogászok, egészségügyi és vidékfejlesztési szakemberek dolgoznak ki konkrét, számonkérhető megoldásokat. Felkészültségre, adatokra és szakmai alapokra van szükség.

Mindez azonban falra hányt borsó marad, ha nem vagyunk képesek eljuttatni az üzeneteinket a társadalomhoz. Ideje végre felnőni a 21. századhoz, és sokkal profibb kommunikációra váltani. Nem zárkózhatunk be a saját kis buborékunkba: sokkal erőteljesebben jelen kell lennünk az online térben, ott, ahol a fiatalok és a középgeneráció tájékozódik, érthető, modern, vizuális tartalmakkal és valódi párbeszéddel. Ugyanakkor nem adhatjuk fel a hagyományos terepet sem: sokkal több és sokkal határozottabb közmédiás szereplésre van szükség. Ott kell lennünk a szlovák országos vitaműsorokban és híradásokban is, felkészülten, magabiztosan, szlovákul is érvelve, hogy ne rólunk, hanem velünk beszéljenek Pozsonyban.

A tegnapi keserűség után ma már az építkezés napjának kell lennie. Nem várhatjuk meg, hogy mások oldják meg a gondjainkat, és nem engedhetjük meg magunknak a tétlenség luxusát sem. A jövőnket azok a felkészült, hiteles emberek írhatják, akik mernek kilépni a fényre, szakmai ügyeket visznek, mindkét nyelven megszólítják a választókat, és profi munkával újra felteszik a felvidéki régiókat a politikai térképre.