Az egyetlen szórakoztató dolog ebben a woke-Hollywoodban az, hogy végignézhetjük, ahogy elpuszítja önmagát.
Marakodás a koncért: folytatódik az ingyencirkusz.
„Húgy- és szarszagban érezzük magunkat igazán otthon” – véli Lili.
Nem mindig a legfőbb érték.
Mindkét téma, pláne a melegházasság, olyan komolyan érinti Felvidék őshonos magyar közösségét.
A Szlovák Köztársaság indiai nagykövetségén megnyitotta a „Szlovák védelmi technológia napja” elnevezésű rendezvényt is.
Ott a helyszínen valószínűleg azért nem ennyire menő: sem annak, aki indítja a rakétát, sem annak, akit telibetalálnak vele.
Leszámítva, hogy visszafelé sültek el.
Megnéztük Romániát és Ukrajnát is.
Orbán elvárja, hogy Finnország és Svédország ne terjesszen valótlanságokat Magyarországról.
Jó eséllyel a fele sem igaz...
„Azzal, hogy katonai téren is segítjük Ukrajnát, a katonai konfliktus távolodik tőlünk.”
Sajnos eléggé sanszos, hogy lengyel barátaink jövő kedden még meg is tapsolják.
Bizalmát élvezi a világ legjobb diplomatája, már ha az egyáltalán ér bármit is.
Orosz Örs már nagyjából féltucat alkalommal futamodott meg a Gubíkkal való csörte elől.
Vagyis nem akármit, most konkrétan a „frisizhnjubs”-ot, legyen az bármi.