Sokan vagyunk, akik próbálunk értelmes munkát végezni, ifjúsági programot csinálni, kisiskolát megtartani, közösséget kovácsolni. És közben a másik térfélen, ahol minden lehetőség, minden kapcsolat, minden médiatámogatás, minden pénzforrás megvan, nyíltan vagy burkoltan ellenünk dolgoznak.
Egy hét alatt többet tanultam a valós Európáról, mint akármennyi uniós kampányból. Nem plakátokról, nem politikusoktól, hanem saját szememmel. Láttam, hogy működhet máshogy is egy világ.
Az MKP megalakulásában oroszlánrésze volt, s a Szövetség a Közös Célokért élén olyan intézményeket hozott létre, amelyek máig szolgálják közösségünket: a Magyar Igazolványok rendszerét, a Felvidék.ma-t, vagy épp a Lelki Elsősegély Telefonszolgálatot.
Nem vagyunk sokan, nem beszéli más a nyelvünket, nincsenek nyelvrokonaink a szomszédban, csak mi vagyunk. És ha külföldön valaki azt mondja, „köszi”, „figyi” vagy „tegyél rá mustárt is”, akkor ott nincs kérdés: ő is magyar.
A faluban ma már a fiatalok többsége kint van valahol. Ausztria, Németország, Hollandia. Van, aki vendéglátásban, más építkezésen, más pedig idősotthonban. Aki csak tudott, ment. Otthon munka alig van, vagy ha van, akkor nem lehet belőle élni.
A falunap nem csupán egy rendezvény a sok közül. Nem csak sörsátor, nem csak koncert. A falunap a mi ünnepünk, ahol a falu apraja-nagyja együtt örül, ahol újra megmutatjuk: itt vagyunk, élünk, összetartozunk.
Az elmúlt napokban több helyen is jelentős tűzesetek történtek, amelyek súlyos anyagi károkat okoztak, és ismét ráirányították a figyelmet a megelőzés fontosságára.
Amit két felnőtt ember egymás között, saját életében tesz, az nem tartozik senki másra. Ez az alapja a személyes szabadságnak, a józan észnek és a társadalmi békének. Az elmúlt évtizedekben azonban ez az egyszerű alapelv megingott.