Amikor ma egy gyermek magyarul tanul meg olvasni, nem csupán szavakat sajátít el – egy nemzet lelke nyílik meg előtte.
A nyelv csak egy eszköz a tudásunk ismertetésére, viszont a tudás hangsúlyán van a kulcs, mert a beilleszkedés tanulható úgy, hogy közben nem kell feladni önmagunkat, egy szikrányit sem kell engedni az identitásunkból, világnézetünkből.
Nem lehet elvárni, hogy mindenben egyetértsenek a határon túli és az anyaországi magyar politikai szereplők – különösen nem akkor, amikor az egyikük nemzeti kisebbségi létben, a másik pedig nemzetállami környezetben politizál.
Az LMBTQ-zászló nem semleges jelkép. Nem egyszerűen egy színes textil, hanem egy ideológiai deklaráció, ami a hagyományos családmodell, a nemzeti identitás, sőt, a keresztény kulturális alapok tagadását hordozza. Az, hogy valaki ezt egy városháza falára akarja erőltetni, nem a toleranciáról szól.
Budapest nem vált „szlovák fővárossá” – ahogy Párizs sem vált algériai fővárossá attól, hogy sok algériai élt ott.
Fel vagyok háborodva. Szomorúsággal vegyes düh van bennem, amikor megláttam, hogy valakik átfirkálták Komárom Örsújfalu városrészében a magyar nyelvű vasúti táblát. Mintha nem lenne elég küzdelem a nyelvi jogainkért, még ezt a kevés megmaradt, törvényesen kihelyezett magyar feliratot támadják.
Ez egy tudatos, aljas próbálkozás arra, hogy a múltat átírják, a magyarokat provokátorként tüntessék fel, és szítják a feszültséget ott, ahol békére és tiszteletre lenne szükség.
A Felvidék nem üres föld volt száz éve sem, és nem is csak térképvonalak kérdése. Ott magyar szó hallatszik a boltban, magyar imát mondanak a templomban, és magyar szív dobog a szurkolók mellkasában. Ez nem valaki ellen, hanem valamiért van
Az igazságot nem lehet örökké elhallgatni. A természet, legyen szó ukrán fenyvesről vagy tardoskeddi kukoricásról, nem kérdez, csak visel. Tudom, hogy a csernobili robbanás gőz formájában szabadította el a radioaktív anyagot, és a szél vitte tovább, de a sziréna hangját hozzánk már nem fújta a szél
Legyen a szavunk tiszta, mint a forrás, hitünk erős, mint a hegy, és közösségünk összetartó, mint a fonott kalács húsvét reggelén. Mert amíg Szent György napján felzeng a harang a Felvidék falvaiban, amíg egy gyermek ki tudja mondani: „itt vagyok otthon” addig él a magyar szó, a magyar lélek.