A Felvidék falvai olyan külön kis univerzumok, ahol a németül kiabáló kutyanevelőtől kezdve az árnyékként követő roma gyerekeken át a vendégszerető házigazdákig mindenki helyet kapott a naplómban.
Vannak napok, amelyek nem egyszerű események, hanem üzenetek. Nem plakátokon vagy beszédekben, hanem emberek között, tettekben, illatokban és pillantásokban fogalmazódnak meg.
A magyar futball különlegessége az a szenvedély és kötődés, ami a játékosok, a szurkolók és a közösség között megvan. Ez az összetartozás, az érzelmek nyíltsága mindannyiunk közös története. Uraim, ezt hívják futballnak.
Nem csak sötét felhőket látunk az égen. Szerencsére még mindig számos helyen működnek polgári társulások, baráti közösségek, akik kitartóan dolgoznak azon, hogy rendezvényeket szervezzenek, közösségi tereket építsenek, kulturális értékeket őrizzenek meg.
Válasz Dániel Péter gyalázatos kijelentésére
Az alapiskolás diákok éneke különösen megható volt – tiszta hangjukban ott csengett a jövő ígérete. Az, hogy van kinek továbbadni a nyelvet, a dallamokat, a múlt ismeretét. Mert ahol énekelnek a magyar gyermekek, ott van remény. Ott van élet.
Mindenhol akad az a pár ember – öt-hat, néha több is –, akik még tartják a magyar szó lángját. Nem hivatalból, nem pénzért, nem dicsőségért. Csak azért, mert úgy érzik, ez az ő dolguk.
Tisztázzuk: a magyar nemzethez való tartozás nem szégyen, hanem örökség. Nem fenyegetés, hanem szellemi és kulturális érték, amelyhez jogunk van – akkor is, ha ez egyes szlovák újságíróknak és politikai csoportoknak nem tetszik.
