Hát megvolt ez is. A szlovák anyácska komáromi székhelye kiszellőztetve, az eső pedig eleredt. Elült a Duna parti vihar a biliben. Lyudovítunk és kicsi Petyánk jelentéktelenségi indexe sem mozdult felfele, pedig a hazai komcsi gyökerű lapok tolták alájuk a repülő szőnyeget rendesen.
Vagy ahogyan azt a magyar közmondás tartja, két bolond egy pár.
Itt állunk a damaszkuszi út előtt. Vajon el merünk-e indulni rajta?
Miközben a reggeli kávémat iszom, azon gondolkodom, hogy vajon a jólét veszi-e el az emberek eszét, vagy valami van a levegőben.
Az utcán heverő témák közül, melyek az utóbbi napokban kerültek látótávolságba, talán ezek fogtak meg a legjobban.
Advent előtt áll a világ. Még áll, nem romokban hever. Nagyon hiányzik az emberiségnek a meghitt, és teljes elcsendesülés. Hogy a várakozás áhított, és magasztos idejében meglássuk azt az apró kisdedet, a kisJézust, aki azért születik majd meg, hogy békét, reményt, szeretetet hozzon a Földre.
"Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért” (Jn 15,13)
Ülök a novemberi reggeli csendben, és hallgatom az esőt ahogyan az ablak üvegén kopog. Megnyugtat, de a lelkem belül háborog. Féltem az unokáimat és a gyermekeimet a jövőtől. Vajon milyen lesz az életük 20-50 év múlva?
De hangosan horkol.
A hazaszeretet, és a szülőföldhöz való hűség költőjére, Sajó Sándorra emlékeztek születésének 156. évfordulóján, szülővárosában Ipolyságon.
A háborúból meggazdagodott elitrétegnek nem érdeke, hogy ez befejeződjön. Zelenszkijjel és Banderista kormányával az élen.
Az emberiség Istennek hála kapott ismét egy új esélyt. Olyan lehetőséget, mely a világot, a sorsunkat jobbra fordíthatja. Donald Trumptól mindenki az értelmetlen orosz-ukrán háború megállítását várja, ami őszintén egy hatalmas nagy remény a még meglévő ukrán és orosz családok számára is.
Az űr az úr.
Változhat-e egy politikus röpke másfél évtized alatt?